Nyitókép: Marjai János

Ujhelyi István nem ért egyet azzal, hogy Varga Judit nem vehet részt az EP-vitán

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. május 13. 13:25
A szocialista európai parlamenti képviselő szerint az igazságügyi miniszternek szót kellene kapnia a Magyarországról szóló vitában.

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő szerint az uniós törvényhozás azért rendez vitát Magyarországról, mert az Orbán-kormány a járványveszélyre hivatkozva korlátlan hatalmat szavaztatott meg magának a kétharmados országgyűlési többségével, most pedig visszaél vele.

"Addig, amíg ők indokot hazudnak arra, hogy fenn kell tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, addig fenn fogják tartani. Egyre-másra jönnek arról a hírek, hogy használják is ezt a jogszabályt. Szomorú vagyok hazafiként, magyarként, hogy az Európai Parlament ismét hazánk kormányzatával kell, hogy foglalkozzon, de mindenesetre ez rávilágít arra, hogy a kormány szembemegy az európai alapszerződéssel, értékekkel, demokratikus szokásokkal" - fogalmazott az InfoRádióban Ujhelyi István.

Azzal viszont

az ellenzéki politikus sem ért egyet, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter nem vehet részt a csütörtöki vitán.

"Ha rajtam múlna, akár szólhatna is a vitában, hiszen elmagyarázhatná, hogy a kormányzat egyes intézkedései mennyiben járulnak hozzá a járványhelyzet megoldásához, és meghallgathatná személyesen azokat az elképesztően erős kritikákat, amelyek valószínűleg érik majd a kormányzatot" - tette hozzá.

Megerősítette, Orbán Viktor a vitára személyes meghívást kapott csütörtökre, aki tehát "ha meg akarja védeni saját teljesítményét, akkor menjen el a vitára" - mondta Ujhelyi István.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ujhelyi István az EP-vitáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást