Nyitókép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) augusztus 20-a alkalmából rendezett ünnepségén a Pesti Vigadóban 2019. augusztus 22-én. MTI/Kovács Attila

Palkovics László: három hónapra 70 százalék az állami bérátvállalás

Infostart
2020. április 7. 11:08
Az innovációs és technológiai miniszter bejelentéseket tett az operatív törzs tájékoztatója előtt.

A kormány értékelte a helyzetet, ennek fényében hozta meg gazdaságvédő intézkedéseit - fogalmazott keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki egészségügyi dolgozóktól maszkvarrókig mindenkinek megköszönte az eddigi munkáját, és kiemelte, az eddigi krízisekből az ország mindig győztesek került ki.

Beszámolt róla, gazdaságvédelmi költségvetés készült, 1-ről 2,7-re emelve a hiányszámot.

"Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy az a gazdaság az erősebb, ami kevésbé kitett. Ha van munka, minden van, fogyasztás van, bevétel van, fejlődés van. A vírussal folytatott háború idején a munkahelyek megvédése, újak létesítése a cél, nem a segélyek osztogatása, ebben hiszünk" - mondta Palkovics László, aki megismételte a korábban bejelentett intézkedési elemeket.

Friss bejelentések

  • a bérátvállalás mértéke: 3 hónapra 70 százalék, ez a plafon.
  • a mérnökök, innovációs területen dolgozók kompenzációt kapnak.
  • munkaszervezési adminisztrációcsökkentés jön, vállalkozói portált indítanak ehhez.
  • elhalasztják az adóbevallásokat szeptember 30-áig.
  • speciális fizetési könnyítések jönnek, nyomtatványok egyszerűsödnek.
  • a biztosítási jogviszony nem szűnik meg a veszélyhelyzet alatt.

Munkahelyvédelmi bejelentések

  • gyorsítják a foglalkoztatást
  • online képzések indulnak, komoly listák érhetők el a neten
  • távoktatásban sok informatikus képezhető, ezt a kormány ki is használja, a tandíj 95 százalékát a költségvetésből állják
  • felnőttképzési diákhitel jön, 0 százalékos kamatozással
  • az egyetemi tanulók egyszeri, 500 ezer forintos, 0 százalékos diákhitelt igényelhetnek
  • a 75 ezer nyelvvizsganélküli diplomás megkapja a diplomáját, mert kell a diplomás

A turizmus újraindítása

  • felfüggesztik idén az idegenforgalmi adót az idei évre

Az egészségipar újraindítása

  • létrehozzák az Egészségipari Innovációs Ügynökséget, nem állhat ilyen helyzet elő még egyszer, hogy nincsenek védőeszközeink

Munkaadók csődvédelme

  • a vállalatok számára garantált hitelek nyílnak, megvédik a hazai tulajdont
  • különböző hitelprogramok indulnak a munkahelyek védelmére, a tőke védelmére, foglalkoztatásra

Nyugdíjak

  • évente egy-egy heti nyugdíjjal nő az ellátás, így lesz 4 év alatt 13. havi nyugdíj újra

Családvédelem

  • családi pótlékra való jogosultság addig áll fenn, amíg a veszélyhelyzet fennáll, előbb nem
  • autóvásárlási lehetőség: a veszélyhelyzet után még 6 hónappal is élni fog a jogosultság

A program egésze bő 600 milliárd forintba kerül a költségvetésnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!