Szakértő: a szállodahajó magához szippantotta a Hableányt

Infostart / MTI
2019. május 31. 10:53
A közölt videófelvételek világossá tették, hogy nem a Hableány sétahajó fordult be a Viking szállodahajó elé, hanem a nagyobb jármű ütközött neki a kisebbnek szerda este - mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök szerint a Hableány nem a saját irányváltoztatása miatt fordult keresztbe, hanem azért, mert a Viking nekiütközött, majd maga alá gyűrte és felborította. Hangsúlyozta, a hajókon lévő helymeghatározó műszerek segítéségével, illetve szabad szemmel is látniuk kellett egymást.

Elmondta azt is, a nagyobb hajó valószínűleg magához szippantotta a kisebbet, amit alátámaszt, hogy a Margit híd pillérei között haladtak el éppen, ahol a sodrás erősebb, és közel voltak egymáshoz.

Erre - tette hozzá - fel lehetett volna készülni, s egyértelmű az is, hogy a szállodahajónak lassítania kellett volna, és meg kellett volna várnia míg a Hableány elhalad a híd alatt.

A transponderek felvételei alapján ki fog derülni, hogy be volt-e kapcsolva a hajókon a rádió, és használták-e ezeket.

Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy elromlottak a helymeghatározók a hajókon, ezért nem látták egymást, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége - válaszolta a műsorvezető kérdésére Bencsik Attila.

A Hableány az ütközés után nagyon gyorsan, hét másodperc alatt elsüllyedt. Ennek okai között szerepelhet, hogy a szállodahajó orra nem klasszikus hegyes hajóorr, hanem egy, a jármű hossztengelyére merőleges homlokfal. Ez azzal járt, hogy a Hableány nem tudott jobbra vagy balra kitérni, hanem felborult. Miután felborult, a víz nyomása és a szállodahajó mozgási energiája a víz alá lökte a sétahajót - értelmezte a történteket Bencsik Attila.

Előzmények

Szerda este negyed 10-kor összeütközött két hajó a Dunán a Parlamentnél: a Hableány nevű turistahajóba hátulról beleütközött egy szállodahajó, felborította, majd maga alá gyűrte. Éjjel fél 1-kor a mentőszolgálat szóvivője azt mondta, legalább 7 ember halt meg, 7 embert kórházban ápolnak, 21 embert pedig nagy erőkkel keresnek. A Dunára pontont építettek, egy búvár csütörtök este már lemerült a roncshoz, de kiemelni nagyon nehéz lesz.

Az elsüllyedt hajón 33 dél-koreai turista utazott, kétfős magyar személyzettel. A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát a rendőrség kihallgatta és őrizetbe vette, majd kezdeményezte a letartóztatását. A tragédiáról két videófelvételt is közreadtak. A történteket ezekből, a hajózási adatokból és a rádióforgalmazásból, valamint a túlélők és szemtanúk beszámolóiból rekonstruálják.