Nyitókép: Mónus Márton

Elemzők: a DK-nak sikerült valamire rátalálnia

Infostart
2019. május 26. 21:00
A Demokratikus Koalíció előrelépését látják elemzők Dobrev Klára színre lépésével. Pulai András szerint az, hogy az ellenzéki szavazók "közlekedőedény-szerűen" működnek, elsősorban a Fidesz érdeke.

Dobrev Klárára - a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjére - térve az InfoRádió stúdiójában ülő szakértők úgy vélekedtek, érdekes konstellációt hozott, hogy Gyurcsány Ferenc után egy autentikus személyt talált a Demokratikus Koalíció; a feleségét.

Csizmadia Ervin (Méltányosság) szerint ritka a női vezető, de Dobrev Klára érthetően és konzisztensen beszél az emberekhez, "oda lehet rá figyelni". Azt is felvetette, hogy találtak egy olyan mondanivalót, ami már jelzi, ez alternatíva lehet: az Európai Egyesült Államok terve.

"Megjelent egy új brand: képes megújulni. Sem az MSZP-nél, sem a Jobbiknál nem láttuk ezt, utóbbinál valamennyire igen, de volt egy határ"

- fűzte hozzá.

Pulai András (Publicus) úgy véli, a DK-nak "sikerült valamire rátalálnia", de kérdés, hogy ha most sikeres lesz, ezt a sikerességet tudja-e a hazai politikai térben elért sikerre konvertálni. "Tudja-e hozni ezt a lendületet, dinamikát, megkülönböztethetőséget" - mondta a Publicus vezetője.

Szerinte érdemi átállás van az elmúlt nyolc év ellenzéki politizálásához képest Dobrev Klára színre lépésével.

Csizmadia Ervin szerint a megerősödő DK nem lesz távol attól az elképzeléstől, hogy egy tömb kell az ellenzéki oldalon, márpedig ez az ötlet köthető Gyurcsány Ferenchez, a DK elnökéhez.

Pulai András szerint az, hogy az ellenzéki szavazók "közlekedőedény-szerűen" működnek, elsősorban a Fidesz érdeke.

Percről percre tudósításunk itt olvashatják.