Nyitókép: Marjai János

Ujhelyi István elmondta, miről tárgyaltak a Jobbikkal

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2019. február 7. 12:56
Nem közös értékvilágot kell hangsúlyozni, hanem rendszerváltást kell elérnie az ellenzéknek az idei európai parlamenti választáson – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője.

Nem közös értékalapon, nem közös múlt alapon, hanem az orbáni rendszer megdöntéséhez szükséges közös front kialakításában keresi az MSZP az együttműködést a többi ellenzéki párttal – emelte ki Ujhelyi István, hozzátéve: néhány héttel ezelőtt még perben állt a Jobbik elnökével. Sneider Tamás öt évvel ezelőtt ugyanis beperelte a szocialista képviselőt azon kijelentéséért, miszerint ilyen múlttal rendelkező politikus nem lehet a magyar országgyűlés alelnöke.

„Értem és érzem a felelősségét annak, hogy kikkel és milyen mozgalmakkal, milyen politikusokkal lépünk együtt vagy emelünk fel zászlót”

– jegyezte meg az EP-képviselő.

A szocialista politikus hangsúlyozta: nem a közös listáról tárgyaltak a Jobbikkal. Hozzátette: ezeket az egyeztetéseket ő vezette. A tárgyalásokon arra hívta fel a figyelmet, hogy nem maradhat olyan szavazókör, ahol nincs ellenzéki delegált a szavazatszámláló bizottságban, mert szerinte "a Fidesz el fogja csalni a választásokat”.

Szerinte ebben az ügyben akkor is szükséges technikai együttműködés, „ha soha nem leszek egy közös mozgalomban Sneider Tamással, mert annyira mást gondolunk a világról, és annyira más a politikai ízlésünk”.

Ujhelyi István hozzátette: csak úgy lehet Orbán Viktor rendszerét megállítani, ha a Jobbiktól kezdve a DK-n át minden ellenzéki párt együtt tud majd működni.

Közös cél

Az a közös célja az ellenzéknek, hogy az európai parlamenti választásokon kisebbségbe szorítsák a fideszes delegáltak számát – emelte ki az MSZP európai parlamenti képviselője.

„Most a 21 magyar európai parlamenti képviselőből 12 Orbán Viktort képviseli”

– fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: a fideszes delegáltaknak „soha egy önálló gondolata nincsen”. A politikus emlékeztetett: a kormánypártok a megszerezhető magyar kvóták kétharmadának megszerzését célozza.

Ujhelyi István bejelentette azt is: lesz központi európai szintű baloldali pártcsalád kampány az EP-választások előtt. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első elnöke személyesen jön az MSZP kongresszusára, ott tart kampánynyitó beszédet. Mint mondta: ő az európai szocialisták csúcsjelöltje, akinek „egyre növekvő esélye van arra, hogy Juncker utódja legyen”. A képviselő hozzátette: az MSZP-nek az a feladata, hogy az EP-ben egy másik, európai Magyarországot mutassanak be és úgy legyenek hazafiak, hogy ezzel nem sértik az európai érdekeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ujhelyi István a Jobbikkal történt tárgyalásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ujhelyi István az EP-választásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást