Cseresnyés Péter: a módosítás célja a hajléktalanok védelme

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. október 15. 16:28
A hajléktalanság, a felsőoktatási tandíj, valamint a migráció is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

Arató Gergely a Demokratikus Koalíció részéről azt kifogásolta, hogy nem tüntethettek múlt héten a török elnök érkezésekor politikája ellen az új gyülekezési törvény szabályai szerint. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára rámutatott, hogy a DK tüntetésére a rendőrség azért nem adott engedélyt, mert egy, a látogatás miatt aznap lezárt területet is érintett volna.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője mások mellett a szombathelyi választás nyomán fogalmazott úgy, hogy a Fidesz legyőzhető, majd a kormány politikájának több aspektusát is kritizálta, állítva, hogy a Fidesz mára a tagadás és a kiváltságok pártja lett. Dömötör Csaba válaszában a szocialista kormányok hibáira emlékeztette az ellenzéki képviselőt, állítva, hogy óriási a szakadék az MSZP szavai és tettei között.

Burány Sándor a Párbeszéd részéről a kormány gazdaságpolitikáját kritizálta, majd embertelennek nevezte, hogy hétfőtől szabálysértésnek minősül az életvitelszerű közterületi tartózkodás, holott - mint mondta - ezeken az embereken segíteni kellene. Reakciójában Cseresnyés Péter, több makrogazdasági adattal mutatott rá a kormány gazdaságpolitikájának sikerességére, eztán pedig hangsúlyozta, hogy a szabálysértési módosítás célja a hajléktalanok védelme.

Az LMP-s Ungár Péter felsőoktatásitandíj-ellenes felszólalása alatt párttársai transzparenseket tartottak a magasba, akiket ezért - nem engedélyezett szemléltetés és többszöri felszólítás - után a házelnök kizárt az ülésnap további részéről. Rétvári Bence, az Emeri Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszában cáfolta, hogy a Fidesz tandíjat vezetne be a felsőoktatásban.

A jobbikos Brenner Koloman szintén aggodalommal figyelte a Corvinus fenntartói modell-váltását és a kormány oktatáspolitikáját kritizálta. Rétvári Bence ismét leszögezte, hogy soha nem volt kormányzati cél a tandíj bevezetése a felsőoktatásban.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az ápolási díj emelésének fontosságára mutatott rá, amit válaszában Rétvári Bence is elismert.

A fideszes Hende Csaba az Európai Parlament egyik bizottságában szóba került egyik legutóbbi javaslatot, a humanitárius vízum elképzelését kritizálta, amire Dömötör Csaba kiemelte, hogy az unió hét végi csúcstalálkozóján valóságos népességcsere-programot fogadtatnának el a kontinens bevándorlás-párti erői.