Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Szél Bernadett: az ajtó bezárult

Infostart
2018. március 20. 15:26
Teljes ellenzéki együttműködés híján az LMP nem kezdeményez újabb egyeztetéseket a többi párttal a választás előtt, ugyanakkor továbbra is nyitottak a tárgyalásra, és nem zárják ki az egyéni visszalépéseket. A következő hetekben azonban a választók mozgósítására koncentrálnak – jelentette be Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje.

Az LMP két társelnöke,Szél Bernadett és Hadházy Ákos Gémesi Györggyel, az LMP-vel választási szövetségre lépett Új Kezdet elnökével közösen értékelték újságírók előtt az elmúlt napok ellenzéki egyeztetéseit.

Szél Bernadett kijelentette: a Jobbik ragaszkodik ahhoz, hogy 106 egyéni jelöltet indítson a választáson, holott minden mértékadó elemzés szerint a legszélesebb körű együttműködés vezethet kormányváltáshoz. A DK is ragaszkodik a saját jelöltjeihez - tette hozzá.

Közölte azt is: az elmúlt napok tárgyalásának legfontosabb tanulságának azt tartja, hogy

az ellenzéki oldalon a párttömbök még nem értették meg a szavazópolgárok akaratát, és nem kerültek közelebb egy teljes ellenzéki koordináció megvalósításához.

Szerinte pártja mindent megtett a széleskörű együttműködés érdekében, azért, hogy a választók minden körzetben egyetlen ellenzéki jelölttel találkozzanak. Ez nem az egyéni stratégiák helye - közölte, hozzátéve: tiszta helyzetet kívántak teremteni, de ahogy fogalmazott, nem mindenki érdekelt abban, hogy tiszta helyzet legyen Magyarországon.

Három hetet szántak a tárgyalásokra, amelyek során bátor kezdeményezéssel éltek - vélekedett -, sőt "bementünk az oroszlán barlangjába". Jelentős kockázatokat vállaltak a tárgyalások létrejötte érdekében, ezeket a tárgyalásokat azonban nem lehet a végtelenségig húzni. Vagyis Szél szerint az ajtó bezárult, az LMP több tárgyalást nem kezdeményez az ellenzéki pártokkal.

Közölte ugyankkor azt is: "ahol egy ajtó bezárul, ott mindig nyílik egy másik", arra utalva, hogy a cél jelenleg a minél nagyobb választási részvétel elérése. Megjegyezte: ebben Vona Gáborral, a Jobbik elnökével is egyetértett hétfő esti, egy benzinkúton tartott tárgyalásukon.

Hadházy Ákos leszögezte: bárki bármit mond, pártja nem rúg fel semmilyen asztalt, csupán feláll attól az asztaltól, amelyhez partnerei - a Jobbik valamint az MSZP és szövetségesei - egyszerre nem voltak hajlandók leülni, de figyelni fog arra, mi zajlik ott.

Úgy fogalmazott: ne vegyen arra mérget a Fidesz, hogy nem lesznek még meglepetések a választás előtt.

Gémesi György azt közölte: pártszövetsége mindent megtett azért, hogy utat nyisson a párbeszédnek, ezt az utat nem ők zárták be. Azt mondta: rajtuk kívül senki nem akar őszintén megállapodni, és azok, akik most együttműködésről beszélnek, semmit nem tettek azért.

A sajtótájékoztató közben derült ki, hogy a budapesti 15-ös körzetben az LMP-s jelölt, Kassai Dániel visszalép az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Kunhalmi Ágnes javára. Az Index azt írta, hogy Szél Bernadettet meglepte, hogy a tájékoztató közben jelent meg a hír, de természetesen tudott róla.

Az LMP vasárnap részt vett a Demokratikus Koalíció és az MSZP-Párbeszéd képviselőivel folytatott egyeztetésen, amely megállapodás nélkül ért véget,majd Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula is az LMP-t bírálta. Szél Bernadett és a másik társelnök, Hadházy Ákos hétfőn késő éjjel a Jobbik elnökével, Vona Gáborral is találkozott, de ez is megegyezés nélkül zárult. Az LMP-sek arra tettek kísérletet, hogy rávegyék a Jobbikot, működjön együtt más pártokkal, hogy az egyéni választókerületekben teljes legyen a koordináció a fideszes jelöltekkel szemben, ám a Jobbik jelezte, egyedül indul és helyi szinten sem kíván megállapodásokat kötni.