- A brit kormánypárt súlyos vereséget szenvedett az angliai, walesi és skóciai választásokon
- Politikai földindulás Angliában, Starmer elismeri a fájdalmas eredményeket
- Miért „szólnak nagyobbat” a szokásosnál a brit helyhatósági választások?
- Három választást tartanak az Egyesült Királyságban – a szakértő szerint nagyon inog a miniszterelnök széke
A már az elbukott helyi választások előtt érzett harag immár nyílt fenyegetésbe csapott át a kormányzó brit Munkáspárton belül: Keir Starmer mondjon le, vagy eltakarítják az útból.
Azután, hogy a Labour több mint 1000 helyi képviselői helyet vesztett el és 25 önkormányzat vezetését csavarták ki a kezéből, a párt egyik londoni képviselője leporolta az úgynevezett „lopakodó ló” receptet. Catherine West ultimátumot intézett saját pártja nagyjaihoz: vagy ők jelentkeznek be Starmer helyére, vagy kedden maga intéz kihívást.
Ezzel kiugrasztotta a nyulat a bokorból, mivel a főnökük mögött eddig összezáró, de a helyére pályázó politikusok immár nyíltan elkezdték pedzegetni, hogy távoznia kéne. Wes Streering egészségügyi miniszter közölte: kész arra, hogy ő legyen a következő kormányfő. Majd egy interjúban tagadta, hogy puccsot tervezne. Egy másik kormánytag szerint ez azért sem igaz, mert ők ketten moziba mentek, nem pedig szervezkedni. Lehet, de a magyarázat keveseket győz meg, hiszen a miniszter nevét már jó ideje emlegetik mint kihívóét.
Ott van még Angela Rayner, a kormányfő volt helyettese, aki egy ingatlanügy miatt volt kénytelen egyszerű képviselőként folytatni. Rayner vasárnap azzal helyezte nyomás alá Starmert, hogy konkrét programot követelt tőle „a változásról, amire az országnak szüksége van”, mert ez a „Munkáspárt utolsó esélye”.
A Labour berkeiben és hívei közt népszerű még Andy Burnham manchesteri polgármester, az ő útját azonban Starmer emberei egy ügyrendi húzással elvágták: mivel nem parlamenti képviselő (bár korábban az volt), és legutóbbi próbálkozása idején nem engedték jelöltként indulni egy betonbiztos munkáspárti körzetben. A vele szövetségre hajlamos Rayner elkezdte sürgetni, hogy „hozzák vissza”, azaz egy időközi választáson juttassák be a parlamentbe.
A korábban említett „lopakodó ló” módszert 1989-ben alkalmazta egy Európa-párti konzervatív képviselő az akkor regnáló Margaret Thatcher ellen. Sir Anthony Meyert a kormányfő könnyedén legyőzte a bizalmi szavazáson. Viszont ez megnyitotta az utat ahhoz, hogy a toryk más vezetői hívják ki a Vasladyt.
A legkarizmatikusabb, az eurofíl és mérsékelt Michael Heseltine volt, aki indulásával és a besöpört nagyszámú szavazattal gyakorlatilag kiprovokálta Thatcher lemondását. Egy szívroham és egy későbbi rendellenesség azonban visszalépésre késztette – pedig lehet, hogy vele másképp alakult volna a szigetország Európához fűződő viszonya.
De vissza a jelenbe! Hétfő délelőtt Keir Starmer egy úgynevezett „reset-beszéddel” próbálta visszaszerezni a bizalmat, de kudarcot vallott a kivetítőről olvasott szövegével. Hétfőn délután már körülbelül 40 képviselője követelte a távozását, azzal, hogy ha nem lép le „véget vet” „totálisan megsemmisíti” avagy „lemészárolja” a Munkáspártot. A Labourt hagyományosan támogató nagy szakszervezetek közül is több lemondásra szólította fel.