„Mi azt kértük, hogy az Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatba kerüljön be a Barátság kőolajvezeték is, de ezt érthetetlen okokból elutasították” – fogalmazott a szlovák kormányfő. Hozzátette, hogy az unió versenyképességével és a Közel-Kelettel kapcsolatos részeket támogathatja, ha bizonyos eredményeket elérnek, de az Ukrajnával kapcsolatos részről valószínűleg nem szavaz igennel.
Robert Fico ugyanakkor hangsúlyozta, hogy támogatja Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseit, de nem tartja helyénvalónak, ha politikai vagy ideológiai okokból gyorsított eljárással léphetne be, miközben más, felkészültebb tagjelöltek várakoznak.
A miniszterelnök vitatta azt az ukrán állítást is, miszerint a Barátság vezeték a Brodi térségben bombázás miatt sérült volna meg. „A műholdas felvételek szerint csak egy tartály égett ki, a vezetékrendszer sértetlen. Egyáltalán semmi jele nincs, hogy megrongálódott volna a vezeték, nincs nyoma semmilyen bombázásnak” – mondta a kormányfő.
Szerinte egy „nagy játszma” zajlik a magyarországi parlamenti választások miatt.
Peter Kalivoda, a pozsonyi parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke szeretné, ha az uniós zárónyilatkozat tartalmazná, hogy a Barátság kőolajvezetéket ellenőrző uniós vizsgálócsoportnak szlovák tagja is legyen. „Jogunk van ahhoz a kőolajhoz” – hangsúlyozta, és bírálta, hogy folyamatosan kitolódik a vezeték megjavításának időpontja.
Az olajszállítás január végén állt le Ukrajnán keresztül. Kijev szerint az orosz agresszió miatt sérült meg a Barátság vezeték, Pozsony és Budapest viszont politikai okokból történő késlekedést emleget. Szlovákia korábban a megszakításra válaszul leállította Ukrajna számára az elektromos áram vészhelyzeti szállítását. Robert Fico azt sem zárta ki, hogy Szlovákia esetleg blokkolhatja az EU Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós kölcsönének feloldását, hasonlóan Magyarországhoz.
Közben Csehország készen áll segítséget nyújtani Szlovákiának a kőolaj- és földgázellátás biztosításában. A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Vladimír Slezák a cseh ipari miniszter helyettesével tárgyalt a lehetőségekről.
Az egyik javaslat szerint a csehországi olajvezetéket meghosszabbítanák egészen Odesszáig, így Kelet- és Dél-Európa olajellátása is biztosított lenne, többek között Szlovákia és a környező országok számára. A konkrét tervekről a két ország közös kormányülésén döntenek majd a következő hetekben.