Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Fej-fej mellett Csehországban, de ki a két nagy rivális?

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. január 16. 07:30
Csak az utolsó januári hétvégén dől el, ki lesz Csehország új köztársasági elnöke. Az első fordulóban ugyanis egyik jelölt sem tudta begyűjteni a leadott szavazatok felét, így január 27-én és 28-án jön a második kör, de már csak két jelölttel. Két hét múlva Andrej Babiš volt cseh kormányfő, és Petr Pavel nyugalmazott tábornok küzd meg az államfői székért.

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen elnökválasztás szombaton befejeződött kétnapos első fordulójában. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami egyik jelöltnek sem sikerült, így a második fordulóban az egyszerű többség dönt arról, ki lesz a 78 éves Miloš Zeman utóda a prágai várban.

Az első körben nyolc jelölt indult, de a választások előtti közvéleménykutatások mindegyike csak hármat tartott esélyesnek a győzelemre. A számítások beigazolódtak, hiszen valóban az Andrej Babiš, Petr Pavel és Danuše Nerudová alkotta trióból került ki a két továbbjutó. Andrej Babiš, Csehország korábbi miniszterelnöke, jelenleg az ellenzéki ANO mozgalom vezetője és Petr Pavel nyugalmazott tábornok, a NATO Katonai Bizottsága volt elnöke szinte fej-fej mellett jutott be a második fordulóba.

A centrista konzervatív Pavelre a választópolgárok 35,4 százaléka, míg Babišra 35 százaléka adta le a voksát.

A nagy meglepetést a liberális Danuše Nerudová szállította, aki a szavazatok 13,9 százalékának begyűjtésével jócskán lemaradt attól, mint amennyit előzetesen a felmérések mutattak. A többi jelölt tíz százalékon aluli eredményt ért el. A választási részvétel 68 százalékos volt, ami új rekordnak számít.

Az első elemzések szerint

Petr Pavelre elsősorban a nagyvárosok lakói, a sikeres vállalkozók, értelmiségiek és magasabb végzettséggel rendelkezők, míg Andrej Babišra a vidékiek, az idősebbek, a nyugdíjasok és a nehezebb szociális helyzetben lévő választópolgárok szavaztak.

Az eredmények szombat esti ismertetése után máris elkezdődött a második forduló előtti kampány. Az új szavazatok begyűjtésére Petr Pavelnek lehet nagyobb esélye, mivel az első fordulóban sikertelenül szereplő jelöltek közül hárman is biztosították támogatásukról. Danuše Neroduvá, Pavel Fischer és Marek Hilšer is felszólította a saját választóit, hogy a második körben Pavelre szavazzanak.

Petr Pavel ugyanakkor úgy fogalmazott, tisztában van vele, hogy minden kezdődik elölről, és akkor sem dőlhet hátra, ha az előzetes felmérések őt hozzák ki győztesen az Andrej Babišsal vívott párharcból. „Nem úgy tekintek az eredményre, mintha már megnyertem volna a választást. A felmérés az egy dolog, de a valóság egészen máshogy is alakulhat. Tisztában vagyok vele, hogy a második forduló nagyon nehéz lesz” – nyilatkozta Petr Pavel.

Andrej Babiš többi jelölt általi támogatottsága egyelőre bizonytalan. Ezért új választók támogatására lesz szüksége. A szombati eredményismertető után azonnal éles támadást indított vetélytársa ellen, akit Vlagyimír Putyin orosz elnökhöz hasonlított. Babiš azt is elmondta, tudomására jutott, hogy kompromittáló anyagok készültek a családja ellen az elnökválasztás második fordulója előtt. Az újságíróknak azt üzente, ha valamilyen fotómontázst szeretnének készíteni róla egy állítólagos szeretővel, akkor ne felejtsék el, hogy a szőkék a kedvencei.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Andrej Babiš vagy Petr Pavel lesz az új cseh államfő (Kiss Balázs)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást