Nyitókép: MTI/EPA/Vickie Flores

Johnson "már felült", de májusig maradhat a brit karantén

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. április 9. 16:07
Első ízben haladta meg a 900-at a koronavírus napi halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában. A hatóságok – bár még nem mondták ki – a karantén fenntartását tervezik. Közben azt mondják, javult a kórházba került miniszterelnök állapota.

Úgy tűnik, Nagy-Britanniában májusig marad a karantén, mert a miniszterek várni akarnak a döntéssel Boris Johnson kormányfő visszatéréséig. Maga a miniszterelnök a harmadik éjszakát töltötte Covid-19 betegsége miatt az intenzív osztályon.

Jobban van a kormányfő

Rishi Sunak pénzügyminiszter azt mondta:

„javult az állapota, reagál a kezelésre, felült az ágyban és kommunikál a személyzettel”.

Bár a brit sajtó arról cikkezik, hogy vita alakult ki az egészségügyi és a pénzügyi tárca között a karantén pusztító gazdasági hatásai miatt, Sunak a nyilvánosság előtt arra utalt, hogy az életek megmentése az elsőszámú feladat. Ugyanakkor bírálatok hangzottak el, hogy az idősotthonok lakóit szinte magukra hagyják és nem védik meg a járványtól.

A Downing Street szóvivőjének csütörtök délutáni nyilatkozata szerint

Johnson jól töltötte az éjszakát, állapota az intenzív kezelés hatására folyamatosan javul.

A miniszterelnök jó hangulatban van – tette hozzá.

Laposodik a görbe, de csak a fertőzések tekintetében

A briteknél még mindig nem lapos a halálozási görbe – szerdán azt közölték a hatóságok, hogy minden korábbinál többen – 938 beteg – halt meg egy nap alatt a Covid-19 betegségben. Ez 84-gyel volt több, mint az előző nap.

Ezzel a szigetország a spanyolok és olaszok legrosszabb napi halálozási adataihoz közelített, miközben az összes halott száma 7100 körül járt.

A halálozási görbével szemben viszont elkezdett laposodni a fertőzött betegek számát leíró görbe. 5491 volt szerdán az új fertőzött és a szám közel állt a korábbi napok adataihoz.

A brit kormány szakértői felhívták a figyelmet: a halálozási szám emelkedése nyomán egyesek azt gondolhatják, hogy kudarcot vallott a társadalmi távolságtartás, és hogy a közelgő húsvéti szabadnapokon az emberek egy része figyelmen kívül hagyja majd a kormány ajánlásait.

"Ezzel szemben továbbra is követni kell a kormány ajánlásait, mert kezdenek látszani az eredmények... ha abbahagyjuk, visszatér a vírus."

– mondta Stephen Powis, az angliai egészségügyi szolgálat igazgatója.

Amerikai vélemény: a britek lesznek a járvány európai vesztesei

Amerikai tudósok sokkoló jóslattal álltak elő a britek számára, amit azonban más kutatók kétségbe vonnak. A Seattle-ben székelő Egészségügyi Mutatószámok és Becslések Intézete (IHME) tanulmánya szerint Európában a briteken ejti majd a legnagyobb sebet a járvány:

  • Ők adják majd az európai halálozási adatok 40 százalékát,
  • augusztusra 66 ezerre ugrik a halottak száma,
  • naponta 3000 embert öl meg majd a betegség a nyári hónapban,
  • A brit halálozási szám magasabb lesz, mint az olasz, a spanyol, a francia és a német együttvéve.

Az amerikai számítás a halálozási görbét veszi figyelembe, és azt is aláhúzza, hogy

a britek a jövő héten már 85 ezerrel kevesebb kórházi ágyat tudnak majd biztosítani, mint amire szükség lesz.

A londoni Imperial College egyetem tudósai – melyeknek modelljeire hagyatkozik a brit kormány is – vitatják az adatokat. Neil Ferguson professzor, a médiában gyakran szereplő és a betegségből felgyógyult kutatásvezető szerint az amerikaiak kétszer akkora „ellátási igény” alapadattal számolnak, mint kellene.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!