Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A jövő hét végére eldőlhet Donald Trump vádeljárásának ügye

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. december 11. 11:41
A múlt héten beígérték, most leszállították. Amerikai demokratapárti politikusok bemutattak két vádpontot Donald Trump elnök ellen. Trump így az amerikai történelem harmadik elnöke lehet, akit vádeljárás alá vonnak.

Hatalommal való visszaélés és a Kongresszus munkájának akadályozása – ezek a most bemutatott hivatalos vádpontok Donald Trump elnökkel szemben.

A történelmi lépést a Kongresszusi alsóház demokratapárti vezetői tették meg és ők álltak ki a kamerák elé, hogy elmondják, miért. A két vádpontot Jerry Nadler, az alsóház igazságügyi bizottságának elnöke ismertette és az alkotmány egyik cikkelyére utalva arról beszélt, hogy Donalt Trump elnököt „főbenjáró bűnökkel és vétségekkel” vádolják.

A vonatkozó cikkely lehetőséget teremt az elnök elleni perre és akár elmozdítására is.

A bejelentésnél jelen lévő Nancy Pelosi alsóházi elnök „szomorú és emelkedett napot” emlegetett, de tagadta a republikánusok vádját, hogy a közelgő elnökválasztások miatt álltak elő a Trump elleni vádpontokkal. A történet az alkotmányról és a Kongresszusnak a fékek és egyensúlyok mozgatásában való szerepéről szól – mondta.

Nadler arról beszélt, hogy az általa vezetett bizottság még ezen a héten foglalkozni fog a vádakkal.

A vádpontokat három hónapos nyomozás után dolgozták ki. Demokrata ellenfelei azzal vádolják Trumpot, hogy zsarolásképp visszatartotta az Ukrajnának szánt katonai segélyt, és így kényszerítsen ki egy ukrajnai korrupciós vizsgálatot egyik legfőbb riválisa, Joe Biden demokrata elnök-aspiráns és fia ellen.

Trump tagadta, hogy vétett volna és boszorkányüldözésnek nevezte az eseményeket. Nadler és a demokraták szerint bár a konkrét vádpontok az Ukrajnával kapcsolatos ügyhöz kapcsolódnak, „az elnök viselkedése sajátos mintát követ”.

Az első szerint hatalmával visszaélve aláásta az amerikai demokráciát és figyelmen kívül hagyta a nemzet érdekeit. „Trump elnök ezért megérdemli, hogy vádeljárás, per induljon ellene és a hivatalából való elmozdítás várjon rá. A második vád szerint Trump módszeresen akadályozta az ellene folytatott kongresszusi vizsgálatokat.

Ha a demokraták tudják tartani a menetrendet, akkor a jövő hét végére Trump az amerikai történelem harmadik olyan elnöke lehet, aki ellen vádeljárást, azaz impeachmentet indítanak meg.

Először a ház igazságügyi bizottsága szavaz majd a vádpontokról, majd azok Kongresszus elé kerülnek. Bár maga „a per” valóban megindulhat az elnök ellen, a szenátusi republikánus többség azonban meggátolhatja leváltását.