Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Rászállt a rendőrség a szlovákiai tüntetések szervezőire

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. november 14. 21:46
Szlovákiában a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomozást indított a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom ügyében és kihallgatja az országos tüntetések szervezőit. A Tisztességes Szlovákiáért szervezői Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása után indították el tavasszal azt az országos méretű tüntetéshullámot, melynek nyomására távozott a székéből Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter is.

A szlovák rendőrség egy szeptember 10-i névtelen feljelentés nyomán indított eljárást, amelyben az áll, hogy a szervezők államcsínyt akartak végrehajtani, és tevékenységüket Soros György amerikai milliárdos finanszírozza. A civil szerveződés Pozsonyban és több vidéki városban megmozdulásokat szervez péntekre, mivel az aktivisták elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormánykoalíció folyamatosan támadja őket.

A kihallgatás tényét a szervezők egyike, Juraj Šeliga is megerősítette, aki zaklatásnak tartja a vizsgálatot.

„Elmondtuk a nyomozónak, teljesen érthetetlen, hogy ezzel a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség foglalkozik,

hogy ez butaság, és semmilyen Soros nem pénzel minket, és hogy egyáltalán nem törekedtünk államcsíny végrehajtására” – mondta Šeliga, hozzátéve, hogy mindenkit meg akarnak félemlíteni, aki az államhatalom ellen fordul.

A főszervezőt a kihallgatás során arra kérték, engedje meg, hogy betekintsenek a számlakivonataiba, és ezzel meggyőződjenek a feljelentésben írottak valóságáról. Peter Hraško a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség igazgatója nem kívánta megerősíteni a kihallgatás tényét, és arra hivatkozott, hogy nem ismerhet minden esetet.

Peter Pelligrini miniszterelnök közölte:

nincs tudomása arról, hogy a szlovák állami szervek vagy titkosszolgálatok visszaéltek volna hivatalukkal, és megfigyelték volna a Tisztességes Szlovákiáért szervezőit.

Robert Fico volt miniszterelnök korábban azt mondta, hogy a Tisztességes Szlovákiáért államcsínyt akart végrehajtani, és a szervezőket Soros György pénzeli. Hozzátette, tudja, ki kivel találkozott, és a részletek is kiderülnek akkor, ha bizonyossá válik, ki rendelte meg Ján Kuciak oknyomozó újságíró, és jegyese, Martina Kušnírová február végi meggyilkolását.

A civil mozgalom aktivistáinak kihallgatása miatt Grendel Gábor ellenzéki képviselő, a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság elnöke rendkívüli ülés összehívását szorgalmazza.

A Tisztességes Szlovákiáért bejelentette, hogy pénteken, a 29 évvel ezelőtti bársonyos forradalom évfordulójának előestéjén a mozgalom résztvevői újabb tüntetést szerveznek Pozsonyban és Kassán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rászállt a rendőrség a szlovákiai tüntetések szervezőire
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást