Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Magyarországról is beszélt Pozsonyban a francia elnök

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. október 29. 11:00
Emmanuel Macron azt mondta, Magyarországra is készül, de elsőként olyan államba akart ellátogatni, amely kiáll az uniós értékrend mellett.

Minden tagállammal egyezségre kell jutni, ha azt akarjuk, hogy az Európai Unió előrelépjen – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő, miután Andrej Kiska szlovák köztársasági elnökkel tárgyalt pénteken Pozsonyban.

Emmanuel Macron az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 100. évfordulója alkalmából látogatott a szlovák fővárosba, ám emlékeztetett, nem ez az egyetlen ok, amiért első közép-európai útja épp Pozsonyba vezetett.

„Magyarországra és Lengyelországba is készülök, ám elsőként olyan államba akartam ellátogatni, amely fontosnak tartja az Európai Unió projektjét, kiáll az uniós értékrend mellett, és amely mindig készen áll a tárgyalásokra”

– mondta a francia köztársasági elnök.

Macron elsőként Andrej Kiska szlovák államfőnél járt a Grassalkovich-palotában, ahol az Európai Unió egységét hangsúlyozta. „Csak egy Európai Unió létezik, az nem osztható nyugati és keleti vagy régi és új részre” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy úgy tekint Szlovákiára, mint az unió-párti országok egyik mintapéldájára.

Andrej Kiska szerint az Európai Unió nem a probléma, hanem a megoldás.

„Azokra a problémákra, amelyekkel szembe kell néznünk, egyetlen ország sem tud maga megbirkózni. Össze kell fognunk azért is, mert más nagyhatalmak szívesen látnának minket széttagoltan” – jegyezte meg a szlovák államfő, francia kollégáját pedig biztosította arról, hogy Szlovákia számára létfontosságú, hogy az Európai Unió tagja maradjon.

A Peter Pellegrini szlovák miniszterelnökkel tartott találkozója után Macron úgy fogalmazott, hogy Európát két veszély fenyegeti: a megosztottság és a fásultság. Úgy véli ugyanakkor, hogy közös munkával túl lehet lépni a megosztottságon. A fásultsággal kapcsolatban megjegyezte: az állampolgárok számára Európa magától értetődő dolog, emberemlékezet óta béke van, ez viszont kihívást jelent azok számára, akik Európát tönkre akarják tenni. Hozzátette:

az európaiság nemcsak földrajzi elhelyezkedés kérdése, hanem ambícióé is, Szlovákia pedig Európa magjához tartozik, akkor is, ha ezt sokan nem így látják.

Peter Pellegrini kormányfő kijelentette: Szlovákia az Európai Unió felelősségteljes partnere akar lenni, és minden tevékenységben részt kíván venni, amelynek célja az unió egységének, erejének és védelmének megszilárdítása. Pellegrini szerint Szlovákia ebben mindig Franciaország oldalán fog állni.