Nyitókép: Shutterstock/Vadim Sadovski

Szuperszámítógépekkel jósolták meg, mikor jöhet el a világvége

Infostart
2023. november 8. 19:01
A kutatás szerint a Föld jelentős részén 40-70 Celsius-fok közötti hőmérséklet lehet, ami az emberiség pusztulásához vezethet. A tanulmány kitér arra is, hogyan lehetne elkerülni a katasztrófát.

A Bristoli Egyetem kutatói számítógépekkel jósolták meg a világvégét és azt, hogy mikor szűnhet meg az emberiség a Földön – írja a Jerusalem Post beszámolója alapján a Blikk.

Alexander Farnsworth, a tanulmány vezető szerzője szerint a folyamatosan emelkedő átlaghőmérséklet mellett a hőmérsékleti szélsőségek okozzák majd az emberiség pusztulását. A Bristoli Egyetem honlapján megjelent összegzés azt taglalja, hogy a távoli jövőben

az óriási hőség együtt jár majd egy új szuperkontinens kialakulásával és várhatóan gyakoribbá válnak a vulkánkitörések is.

A tanulmányban a többi között az a megállapítás is szerepel, hogy a szén-dioxid szint elérheti a jelenlegi kétszeresét, mivel a Nap az előrejelzések szerint körülbelül 2,5 százalékkal több sugárzást bocsát majd ki, és az új szuperkontinens főleg forró és nedves trópusi területeket foglal majd el, így a Föld jelentős részén 40-70 Celsius-fok közötti hőmérséklet lehet.

A kutatók azt állítják, hogy a hatalmas hőség miatt nagy károkat szenved majd a környezet és az élővilág, ami azt eredményezheti, hogy nem jut elegendő táplálék és folyadék az emlősök számára. Alexander Farnsworth hozzáteszi: a 40-50 Celsius-fok közötti átlaghőmérséklet és a még magasabb napi hőmérsékleti szélsőségek, valamint a megemelkedett páratartalom következtében azzal kell számolni, hogy az emberek számos más fajjal együtt egyszerűen megszűnnek létezni a Földön.

A kutatásban ugyancsak részt vevő másik szakértő, Benjamin Mills szerint ugyanakkor a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetésével elkerülhető lenne az emberiség katasztrófája.

A kutatást a legmodernebb szuperszámítógépek által generált éghajlati modellek felhasználásával végezték, hogy szemléltetni tudják, milyen károkat okozhatnak az éghajlati szélsőségek, amikor a világ kontinensei végül egy száraz, lakhatatlan szuperkontinenst alkotva egyesülnek. A legtöbben természetesen azt szeretnék tudni, mikor következik be mindez. Nos, a szuperszámítógépek előrejelzése szerint 250 millió év múlva pusztulhat ki a teljes emberiség és élővilág a Földön.