Magyar kutatók az afrikai Hyalomma rufipes kullancsfaj szaporodni képes populációját fedezték fel Magyarországon – írja közleményében az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH).
Az ELKH és az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) együttműködésében megalakult ELKH-ÁTE Klímaváltozás: Új Vérszívó Paraziták és Vector-borne Kórokozók Kutatócsoport tagjai, Keve Gergő és Hornok Sándor országos szintű kutatásuk során megvizsgálták, hogy van-e különbség a madarakon élősködő kullancsok területi eloszlásában. A Balaton nyugati térségében a foltos nádiposzáta és az idei év madarának választott barkóscinege egyedein
az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes faj összesen tíz, még nem kifejlett példányát azonosították.
Mivel ezek a madárfajok költési periódusukban nem vonulnak, továbbá a róluk eltávolított kullancsok egyike még vérszívása elején lévő lárva volt és három, anyai ágon öröklődő gén szekvenciája mind a tíz kullancs esetében azonosnak bizonyult, megállapítható, hogy helyi populációból származnak, sőt valószínűleg ugyanazon genetikai ághoz tartoznak. A fiatal lárva és a szoros genetikai rokonság egyben azt jelenti, hogy a most felfedezett populáció hazánkban szaporodni is képes. Az eredményeket bemutató publikáció a Frontiers in Veterinary Science tudományos folyóiratban jelent meg – írják.
A kutatást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ornitológusai segítették, akik 2022-ben gyűrűzésre befogott madarak átvizsgálása során csaknem ezer kullancsot távolítottak el 540 egyedről. A Dunántúlról származó minták között
egy különösen veszélyes kullancsfaj, a Hyalomma rufipes (H. rufipes) példányait azonosították, amely elsősorban Közép- és Dél-Afrikában él, de populációi kisebb területeken Észak-Afrikában is megtelepedtek.
A Balaton nyugati térségében az egyik madárvonulás-kutató helyen a nádasokban élő foltos nádiposzáta és barkóscinege összesen öt egyedén tíz, még nem kifejlett H. rufipest találtak ugyanazon a napon. A kullancsok helyi eredetét igazolja, hogy június végén, a költési periódusban élősködtek a madarakon, így azok nem hozhatták őket déli országból, különösen nem Afrikából. Mivel a madarakról eltávolított egyik példány még vérszívása elején lévő lárva volt, továbbá három, anyai ágon öröklődő gén szekvenciája az összes kullancs esetében azonos volt, megállapítható, hogy helyi populációból származnak, sőt valószínűleg ugyanazon genetikai ághoz tartoznak. A fiatal lárva és a szoros genetikai rokonság egyben azt jelenti, hogy
a felfedezett populáció ‒ amelynek alapító példányait korábban délről érkező vonuló madarak hozhatták be ‒ hazánkban szaporodni is képes.
Ugyanakkor nem biztos, hogy át tudnak telelni, bár az enyhe tél ennek kedvez, és szakirodalmi adatok szerint a H. rufipes évente akár 120 fagyos napot is eltűr.
A Hyalomma csoportba tartozó kullancsok kifejlett példányainak rendszeres hazai előfordulását már 130 éve, 1893-ban publikálta Karpelles Lajos atkakutató, majd a 20. század elején ‒ ráadásul szintén a Dunántúlról ‒ Kotlán Sándor. A H. rufipes szaporodni képes helyi populációja azonban eddig sem Magyarországon, sem Európában nem volt ismert. E kullancsfaj kifejlett példányait a jelenlegi kutatás vezetője 2011-ben azonosította szarvasmarhákon ugyanebben a dunántúli vármegyében.