Nyitókép: biontech.de

Egy házaspár és egy magyar kutató is áll az ígéretes vakcina mögött

Infostart
2020. november 10. 21:05
Török származású, de Németországban nőtt föl és alapított céget a tudós házaspár, akiknek cége a Pfizerrel karöltve megalkotta a koronavírus ellen tesztjeik szerint sikerrel harcoló oltást.

Ugur Sahin és Özlem Türeci nevét hamarosan világszerte ismerik majd az emberek. A két német tudós 1990-ben végezte el orvosi egyetemi tanulmányait: Sahin Kölnben, Türeci a saarlandi egyetemen szerzett diplomát. A házaspár hozta létre a BioNTechet, a céget, amely az agy a koronavírus elleni oltás mögött. Cégük értéke 21 milliárd dollárra ugrott, így az ötvenes évei közepén járó páros tagjai hirtelen a száz leggazdagabb német közt találták magukat a koronavírus-pandémia kellős közepén. Pedig bevándorlók gyermekeiként életük kezdete ennél sokkal szerényebb körülmények között zajlott, ahogyan az a Sky News cikkéből kiderül.

Gyári munkás fiából kutató

Az 55 éves Ugur Sahin még Törökországban, İskenderunban született, mindössze négy éves volt, amikor családja Nyugat-Németországba emigrált vele. Apja a kölni Ford-gyárban volt vendégmunkás. Felesége, az 53 éves Özlem Türeci már Németországban született: édesapja orvos volt, ők Isztambult hagyták el az akkor vonzó nyugati életért.

Sahin orvosnak tanult Hamburbgban és Kölnben, de érdeklődése már nagyon korán az immunoterápia irányába kanyarodott. Tudományos karrierjének kezdetén járt, amikor megismerte későbbi feleségét, aki hozzá hasonlóan komolyan veszi a kutatást. Olyannyira, hogy esküvőjük napján is mindketten szakítottak egy kis időt arra, hgy a laborba azért beugorjanak.

Azonos érdeklődés

A házaspár mindkét tagja a kutatásban és az onkológiában találta meg fő érdeklődési körét: 2001-ben alapított, első közös cégük, a Ganymed Pharmaceuticals is ezeken a területeken működött. Annak a cégnek az volt a célkitűzése, hogy a hírvivő RNS meghekkelésével a testet a rák elleni küzdelemre, illetve rákot legyőző antitestek termelésére vegye rá. Hat éve 1,4 milliárd dollárért adták el a vállalkozást: ekkorra már a 2008-ban alapított BioNTech kötötte le őket.

Szerény milliárdosok

A hírvivő RNS-t sem kutatták hiába: a Covid-vakcinában alapvető jelentősége van a korábbi cégükben elvégzett munkának. Amikor Sahin januárban először olvasott a Vuhanban kitört járványról, azonnal összeállt benne a kép:

a hírvivő RNS-alapú rákgyógyszerektől egy lépésre áll csak egy hírvivő RNS-alapú vakcina.

A BioNTechben ötszáz alkalmazott kezdett fénysebességgel dolgozni a projekten, melyhez a kínai Fosun mellett a Pfizert is meg tudták nyerni maguk mellé. Ez azonban Sahinon és feleségén nem változtatott: tudóstársaik szerint a pandémiának talán megálljt parancsoló oltás feltalálói visszafogott, szerény emberek.