Nyitókép: http://gemenczrt.hu

Kikelt az első gólyafióka a bekamerázott gemenci fészekben

Infostart
2019. április 30. 17:38
Április 30-án délelőtt kikelt az első fióka a fekete gólyák bekamerázott fészkében.

A 2013 óta működő, a Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésének köszönhetően üzembe állított kamera segítségével egy fekete gólya pár életébe pillanthatnak be az érdeklődők.

A fészekbe a két fekete gólya közül a hím, Tóbiás idén nem tért vissza, és végül egy fiatal feketególya-pár foglalta el a költőhelyet. Március 7-én és 12-én érkeztek, együtt építették a fészket. Március 28-án jelent meg az első tojás a fészekben, ahol végül négy tojáson ültek felváltva a szülők.

Az első gólyafióka április 30-án délelőtt kelt ki - olvasható a kamera élő képét mutató honlapon. A Gemenc Zrt. később közölte: a további három fióka világra jötte az elkövetkezendő napokban várható.

Forrás: http://gemenczrt.hu

Forrás: http://gemenczrt.hu

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 350-400 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe.

A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.