Nyitókép: Marcel ter Bals/BSR Agency/Getty Images

Faragó Tamás: ez iskolajáték volt, Manhercz Krisztián lenyűgöző

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. augusztus 4. 17:19
Bekerült az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a tokiói olimpián, miután 15–11-re legyőzte a legjobb nyolc között a horvátokat. A fináléba jutásért pedig a görögökkel kell újra megküzdeni. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját kérdezte.

Faragó Tamás szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott iskolajátékkal verte ellenfelét, fantasztikus teljesítményt nyújtva, amely során Horvátország megsemmisült.

„Elöl Manhercz Krisztián, hátul Nagy Viktor vezényletével csodálatos mérkőzést láthattunk” – mondta a szakember, arra is felhívva a figyelmet, hogy amíg a magyar pólósok igazi, szép és értelmes, becsületes vízilabdát játszottak, addig a horvát csapat elsősorban a kiállítások megszerzésével foglalkozott. „De ez nem sikerült nekik, mert megakadályoztuk, hiszen minden tekintetben jobbak voltunk” – foglalta össze.

A Nemzet Sportolója – egyetértve azzal, hogy Nagy Viktor remekül védett, különösen a harmadik negyedtől – felidézte: volt egy pillanat, amikor a játékvezetők segítségével Horvátország kiegyenlített, némi ijedséget okozva, ettől függetlenül a folytatásban a magyar válogatott olyan akciógólokat érvényesített, olyan parádés játékot nyújtott, ami fantasztikus. „A mérkőzésen lőttünk két olyan gólt, Angyal Dániel, illetve Varga Dénes, amit

igazából szerintem a horvátok is megtapsoltak.”

Szavai szerint a válogatott bizonyította, hogy a magyarok nemcsak szeretik a vízilabdát, de tudják és értik is, és képesek olyan játékra, amit mások talán elképzelni sem tudnak.

Manhercz Krisztián vélhetően az egyik legjobb válogatottbeli meccsén van túl, ha nem a legjobbon, hiszen bár az első lövését még hárítani tudta a horvátok kapusa, azt követő hetet már nem. Faragó Tamás az OSC 24 éves pólósával kapcsolatban azt mondta: amennyiben egy játékos ennyire domináns, ennyire bizonyított a tehetsége és gólerőssége, az lenyűgöző és mindent tiszteletet megérdemel.

Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó a folyatást illetően úgy fogalmazott, hogy megint izgalmas mérkőzések következnek, amelyek végeredménye megjósolhatatlan. Inkább csak reménykedni lehet, hogy a csoportbeli vereséget követően sikerül majd a görög válogatottat legyőzni, mert szerinte a magyar válogatott jobb.

„Ha képesek vagyunk a görögök taktikáján felül a vízilabdára koncentrálni, akkor ők sem lehetnek akadály.”

Végezetül hozzátette: Rajki Béla egykori magyar úszó, vízilabdázó, mesteredző és sportvezető annak idején azt mondta, hogy a második hely is kudarc, amit Faragó Tamás kicsit túlzásnak érez, de ettől függetlenül a magyar vízilabdasport mindig úgy gondolkodik, hogy a magyaroknak egy olimpián a győzelemért kell játszani.

A magyar férfi vízilabda-válogatott – magyar idő szerint – péntek reggel 8 óra 30 perctől mérkőzik meg az eldöntőben Görögországgal, míg a másik ágon szerb–spanyol összecsapás lesz 12 óra 50 perctől.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Faragó Tamás: a magyar pólósok iskolajátékkal megsemmisítették Horvátországot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást