Nyitókép: Clive Rose/Getty Images

Wladár Sándor: Michael Phelpset is meghívták Cseh László budapesti búcsúztatójára

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2021. július 30. 16:03
A négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok, 14-szeres Európa-bajnok Cseh László a 200 vegyes döntőjében elért hetedik hellyel befejezte úszópályafutását a tokiói olimpián. Minden idők legszerethetőbb magyar sportolóját az októberi, budapesti világkupán búcsúztatják az élsporttól – számolt be az InfoRádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

2021. július 30. arról nevezetes, hogy Cseh László utoljára ugrott versenymedencébe – fogalmazott az InfoRádiónak Wladár Sándor. Az úszószövetség elnöke élő legendának nevezte a magyar sportolót, aki nemcsak, hogy kivívta magának a tokiói indulás jogát, egészen a döntőig jutott, ahol egy kemény harcot követően a hetedik helyet is behúzta.

Kiemelte,

Cseh László az egyetemes magyar úszósport egy kitörölhetetlen alakja, aki

– felsorolhatatlanul sok sikerrel a háta mögött – a sportág eddig 110 éves történetében egy komplett fejezetet érdemel.

Wladár Sándor az InfoRádió érdeklődésére azt is elárulta, hogy számtalan jó élménye van a visszavonuló sportolóval kapcsolatban. Ezek közül külön kiemelte, hogy pár évvel korábban volt egy országos felmérés mintegy 60 ezer résztvevővel. Mint ismertette, az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy ki volt véleményük szerint minden idők legeredményesebb magyar egyéni sportolója: a többség (90 százalék) Egerszegi Krisztinát jelölte meg. Egy másik kérdés pedig úgy szólt, ki volt minden idők legszinaptikusabb, legszerethetőbb nem olimpiai bajnok sportolója, amire a 60 ezer válaszadóból 52 ezer úgy gondolta, hogy Cseh László – idézte föl a szövetség elnöke, megjegyezve, hogy ő maga is így szavazna.

Meglátása szerint Cseh László olyan alakja volt a magyar úszósportnak, aki mindig hitt a kőkemény munkában, valamint a körülötte lévő emberekben, azonban sohasem magyarázkodott, vagy kereste a kifogásokat, hanem egyszerűen tette a dolgát. Aki 35 évesen egy „recsegő-ropogó” testtel, azonban lélekben teljes egészben készül Tokióra. Sportemberi nagyságát tükrözi, tette hozzá a szakember, hogy még az országos bajnokságon kérdés volt, hogy ki tudja-e vívni a kvalifikációt, majd az Európa-bajnokságon megmutatta, hogy igenis, ott a helye csapatban, és végül Tokióban is kiválóan szerepelt.

Wladár Sándor abszolút egyetértett azzal, hogy

ha Cseh Lászlónak nem Michael Phelps a pályatársa, akkor többszörös olimpiai bajnok lenne, még ha a sportban a „ha”-val kezdőd mondatoknak nincs is értelme.

„A történelem 20-30 év múlva talán nem feltétlen fog erre emlékezni, de mi tudjuk, hogy lehet, hogy eredményesebb lett volna, mint Hosszú Katinka.” Az élet, a sors fintora azonban az, hogy van egy bizonyos Q tényező, ami nem enged embereket, hogy a csúcsra érjenek fel – fogalmazott. „Neki, ha lehet mondani,

a démona Michael Phelps volt, aki egy földönkívüli,

olyan adottsággal és testtel, amivel egyszerűen nem tudott versenyezni a világon senki, de senki.” Az úszószövetség elnöke szerint azonban bármi is történt, Cseh László elégedett (lehet) a sportpályafutásával.

A szakember végezetül azt is közölte, hogy a Magyar Úszó Szövetség méltó mód kíván búcsút venni Cseh Lászlótól, amire a tervek szerint az októberi világkupán kerül majd sor, egy teljes napot szentelve az úszó 19 éves életútjának. Az alkalomra Michael Phelpset is szeretnék meghívni, amit Wladár Sándor szerint a huszonháromszoros olimpiai bajnok amerikai úszó jó eséllyel el is fog fogadni, hiszen jelen lesz Milák Kristóf személyében a jelen és a jövő, Cseh László személyében pedig az elmúlt két évtized óriási legendája. Hozzátette: az úszószövetség természetesen a jövőben is számít a visszavonuló sportolóra, és szívesen vennék, ha továbbiakban is jelen lenne a magyar úszósportban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wladár Sándor: ha nincs a „démona”, Cseh László ma többszörös olimpiai bajnok lenne
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást