Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szilágyi Liliána apját elutasította a bíróság

Infostart
2023. február 21. 12:37
A bíróság elutasította Szilágyi Zoltán feljelentését a MÚSZ tagjai ellen.

Az úszószövetség által az Infostartnak is megküldött levélben az áll, hogy "meglehetősen bizarr ügyben hozott jogerős végzést a Fővárosi Törvényszék, miután Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt büntető feljelentést tett a Szilágyi Liliána ügyével foglalkozó, a Magyar Úszó Szövetség által felállított Eseti Bizottság valamennyi tagja ellen az őt elmarasztaló megállapításaik nyilvánosságra hozatala után".

A múlt héten született végzés helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, azaz jogerősen kimondatott, hogy a dr. Papp Gábor vezette testület semmilyen formában nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést, azaz az eljárást bűncselekmény hiányában szüntette meg a törvényszék.

A végzés indoklásában egyértelműen kimondja, hogy bizonyos ügyekben eljáró testületek adott esetekben kénytelenek olyan megállapításokat megfogalmazni, amely ugyan sértheti az eljárás alá vont személy jó hírnévhez fűződő jogait, ám

nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ezeket a tényeket megosszák a közvéleménnyel.

A végzés külön kitér arra, hogy az Eseti Bizottság minden tekintetben jog szerint járt el, így megállapításait a tanú meghallgatások mellett egy korábban született, jogerős bírósági ítéletre alapozta, amely egyértelműen kimondta, hogy Szilágyi Zoltán milyen cselekményeket követett el kiskorú lánya sérelmére korábban.

A bizottság tavaly március 30-án hozta nyilvánosságra vizsgálatának eredményét, mely többek között megállapította: „A Bizottság tagjainak egyhangú álláspontja szerint a dr. Szilágyi Zoltán részéről Szilágyi Liliána és Gyarmati Eszter sértettek ellen, a becsatolt bírósági ítéletben körülírt bántalmazó magatartásokat a sértettek és több tanú oly módon erősítette meg, hogy az állítások valóságtartamával kapcsolatban a Bizottság tagjaiban kétség nem merült fel.

Az ügyet a Bizottság az erőszak minden formájának elítélése mellett, etikai vétségként is értékeli.

A Bizottság leszögezi, a testi- és lelki bántalmazásra utaló módszerek sértik az emberi méltóságot, ellentmondanak az 1991-óta Magyarországon is hatályos gyermekjogi egyezmény alapelveinek, a MÚSZ szabályzatainak, valamint maradandó lelki sérüléseket okozhatnak a felnőtt életre.”

A jelentés tartalmának megismerését követően a Magyar Úszó Szövetség elnöksége az alábbi határozatot hozta: „A Magyar Úszó Szövetség elítéli, sportszakemberhez méltatlannak tekinti dr. Szilágyi Zoltán magatartását és a Magyar Úszó Szövetség rendezvényein nem kívánatos személynek nyilvánítja.”