Nyitókép: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Újabb két arany Halifaxben - gyűjtik a magyarok a vb-érmeket

Infostart
2022. augusztus 7. 18:18
Csak úgy szórták az érmeket a magyarok vasárnap a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon: hat érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint négy bronzot szereztek a helyi idő szerint vasárnap délelőtti döntőkben. A folytatásban még egy aranyérem született.

Nádas Bence és Kopasz Bálint nagyszerű győzelmet aratott a régi-új olimpiai számban, K-2 500 méteren, a pályafutása első felnőtt vb-jén szereplő Rendessy Eszter pedig második lett kajak egyes 1000 méteren. Lucz Anna és Csizmadia Kolos egyformán bronzérmesként zárt K-1 200 méteren és a Noé Bálint, Kulifai Tamás kajakos duó is megismételte egy évvel ezelőtti harmadik helyét 1000 méteren. Balla Virág előbb 500 egyesben negyedikként ért célba, majd az 500-as négyes tagjaként - Bragato Giadával, Takács Kincsővel és Nagy Biankával - bronzérmet szerzett.

A párosban szombaton Kiss Blankával aranyérmes Lucz Anna K-1 200 méteren tavaly második lett a dán Emma Jörgensen mögött, aki most nem volt ott a mezőnyben. Ott volt viszont a szám koronázatlan királynője, háromszoros olimpiai és hatszoros világbajnoka, az új-zélandi Lisa Carrington, akinek ezúttal is csak a hátát nézhette a mezőny. Az UTE 23 éves versenyzője remekül tartotta magát mögötte, harcban volt a második helyért, de végül a szlovén Anja Osterman után harmadikként haladt át a célvonalon.

A férfiak hasonló számában a Tokióban olimpiai negyedik Csizmadia Kolosnak az volt a célja, hogy előrébb lépjen a 2021-es ötödik helynél, s ez sikerült is neki. A Budapesti Honvéd 26 éves kajakosa szoros versenyben lett harmadik úgy, hogy remekül rúgta be a hajóját. Az első helyet a spanyol Carlos Arevalo szerezte meg, a második pedig - csakúgy, mint tavaly - a svéd Petter Menning lett.

Az FTC 28 éves olimpikonja, vb-ezüstérmes és Európa-bajnok kenusa, Balla Virág szombaton negyedik lett ezer méter egyesben, ezúttal 500-on ő is javítani szeretett volna. A gyengébb rajt után azonban hamar hátrányba került, s most sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, ismét negyedik lett. Győzött az ukrán Ludmila Luzan.

A rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás duó - utóbbi versenyző éppen tíz éve szerzett olimpiai ezüstérmet a négyessel - tavaly Koppenhágában harmadik lett a kajak kettes 1000 méteren, s most sikerült megismételnie ezt az eredményt. Taktikusan versenyeztek, sokáig a 4-5. helyen haladtak, majd a hajrában elmentek a dánok és a szlovákok mellett, és a fölényes győzelmet arató németek, valamint az olaszok mögött újfent megszerezték a bronzérmet.

A vb-újonc Rendessy Eszter szombaton a hetedik helyen végzett az olimpiai egyes számban, 500 méteren, ezren azonban az esélyesek közé tartozott, s ennek megfelelően is versenyzett. Az UTE ifjúsági olimpiai és világbajnok kajakosa az egyre erősebb szembeszélben szinte végig a második helyen haladt az ausztrál Alyssa Bull mögött, aki az egész táv alatt bírta a saját maga által diktált tempót. A 20 éves Rendessy ugyanígy haladt mögötte, magabiztosan tartotta a második helyet, s ezzel megszerezte pályafutása első felnőtt vb-érmét.

A kenusoknál a Kiss Balázs, Hodován Dávid duó a mezőny második felében végzett 1000 méteren, hetedik lett, a fiatal 500 méteres négyes pedig - Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Kollár Kristóf összeállításban - a negyedik helyen végzett az öt egységet számláló döntőben. Előbbi számot a németek, utóbbit a spanyolok nyerték.

A következő számban aztán megszületett a vasárnapi versenynap első magyar aranyérme. A Nádas Bence, Kopasz Bálint 500 méteres kajakkettes remekül versenyzett a döntőben: a visszalőtt első rajt után a másodikat jól kapták el, a 250 méteres ellenőrzőpontnál pedig a portugálok és az ausztrálok mögött a harmadik helyen haladtak át. A hajrá nagyon szorosnak ígérkezett, de hogy ez ne így legyen, arról a magyarok gondoskodtak, az utolsó száz méteren ugyanis "robbantottak", faképnél hagyták ellenfeleiket, s tisztán elsőként értek be. Nádas - aki 2014 után nyert ismét világbajnoki címet - a célban felemelte a lapátját, és a levegőbe ordította, hogy "megvan!". Kopasz Bálint az ezer egyesben aratott szombati diadala után a második olimpiai számos győzelmét aratta Kanadában.

Az 500 m-es vegyes számokban két hatodik hely jutott a magyaroknak a Fejes Dániel, Gönczöl Laura kenus és a Kurucz Levente, Gazsó Alida Dóra kajakos duó révén, majd zárásként a Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső és Nagy Bianka alkotta 500 méteres kenunégyes harmadik lett az öthajós mezőnyben.

A B döntőkben érdekelt magyarok közül Adolf Balázs harmadik lett C-1 1000 méteren, így összesítésben a 12. helyen zárta a vb-t, a Kiss Blanka, Lucz Anna 500-as kajakpáros pedig a 18. pozícióban végzett.

A vasárnapi programban három olyan finálé volt, amelyben nem indult magyar hajó: női C-1 200 méteren az olimpiai bajnok amerikai Nevin Harrison, férfi C-1 1000-en a román Catalin Chirila, míg női K-2 500 méteren a lengyelek duója, Karolina Naja és Anna Pulawska nyert.

Az 5000 méteres döntők

A magyar versenyzők a kajakos Kőhalmi Emese révén egy aranyérmet szereztek a vasárnapi záró 5000 méteres döntőkben a kanadai Halifaxben rendezett kajak-kenu világbajnokságon.

A leghosszabb távon - amelyen ezúttal két rövid futószakaszt is teljesíteniük kellett az indulóknak - kezdésként a kajakos Kőhalmi Emeséért lehetett szurkolni, a Kovács Katalin Akadémia 20 éves versenyzője címvédőként szállt vízre a Banook-tavon. Ennek megfelelően hamar az élre állt a német Jule Hakével és a finn színekben versenyző Mihalik Sárával. A második futás után utóbbi leszakadt, Kőhalmi pedig a végén könnyedén hajrázta le német riválisát, így ismét a dobogó tetejére állhatott.

"Kicsit megijedtem, amikor meghallottam, hogy futás is lesz, mert eddig csak párosban csináltam ilyet. Nem is úgy sikerültek, ahogy terveztem, az elsőnél visszaestem a harmadik helyre, mert kicsit bénáztam, de örülök, hogy a vízen gyors tudtam lenni, és ez volt a lényeg. Nagyon örülök, hogy sikerült megvédenem a címemet, úgy érzem, hogy a futások miatt az idei verseny nehezebb volt" - nyilatkozott a közmédiának Kőhalmi.

A kenus Adolf Balázs is címvédőként szállt vízre és sokáig ezúttal is az élbolyban haladt, de aztán megbillenve az egyik bóját belülről vette és kiesett a ritmusból. A szabálytalanságért végül nem zárták ki, de most meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A döntő után úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy miért nem tudott jobban teljesíteni, de azon lesz, hogy kiderítse az okát és a két hét múlva sorra kerülő müncheni Európa-bajnokságra, valamint a szeptember eleji, szegedi utánpótlás világbajnokságra megpróbálja kijavítani a hibákat.

A nők hasonló számában Balla Virág még szerencsétlenebbül járt, előbb a rajtnál kifordult a hajója, majd amikor éppen utolérte az élen haladókat, az egyik riválisa oldalról nekiütközött, ő pedig beborult a vízbe és kiesett.

A vb utolsó számában, férfi kajak egyes 5000 méteren a címvédő Noé Bálint rosszul jött ki a rajt utáni helyezkedésből, majd technikai problémák hátráltatták a kaotikus versenyben, és bár nem kellett feladnia, mint a favorit portugál Fernando Pimentának, ezúttal nem tudott éremért harcolni, s végül nyolcadik lett. A sportoló elmondta: a páros bronzérme után nem sikerült igazán regenerálódnia, emiatt sem sikerült ez a döntője, mint szerette volna.

A küldöttség így 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról. Ezzel a második helyen végzett az éremtáblázaton.

férfiak

K-1 200 m, világbajnok:

Carlos Arevalo (Spanyolország) 36.43 mp

2. Petter Menning (Svédország) 36.71

3. Csizmadia Kolos (Magyarország) 36.82

K-2 500 m (olimpiai szám), világbajnok:

Nádas Bence, Kopasz Bálint (Magyarország) 1:34.98 p

2. Mindaugas Maldonis, Andrej Olijnik (Litvánia) 1:35.56

3. Jean Westhuyzen, Thomas Green (Ausztrália) 1:35.85

K-2 1000 m, világbajnok:

Martin Hiller, Tamas Grossmann (Németország) 3:32.47 p

2. Samuele Burgo, Andrea Schera (Olaszország) 3:36.82

3. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Magyarország) 3:37.77

C-1 1000 m (olimpiai szám), világbajnok:

Catalin Chirila (Románia) 4:14.28 p

2. Isaquias Santos (Brazília) 4:15.80

3. Martin Fuksa (Csehország) 4:16.21

...12. (a B döntőben 3.) Adolf Balázs (Magyarország)

C-2 1000 m, világbajnok:

Sebastian Brendel, Tim Hecker (Németország) 3:54.91 p

2. Liu Hao, Csi Po-ven (Kína) 3:55.34

3. Craig Spence, Bret Himmelman (Kanada) 4:06.13

...7. Kiss Balázs, Hodován Dávid (Magyarország) 4:09.49

C-4 500 m, világbajnok:

Spanyolország (Joan Moreno, Pablo Grana, Manuel Fontan, Adrian Sieiro) 1:39.42 p

2. Lengyelország (Aleksander Kitewski, Arsen Sliwinski, Wiktor Glazunow, Norman Zezula ) 1:39.91 p

2. Ukrajna (Vitalij Vergeles, Andrij Ribacsok, Jurij Vandjuk, Taras Miscsuk) 1:40.52

4. Magyarország (Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Kollár Kristóf) 1:43.32

K-1 5000 m, világbajnok:

Joakim Lindberg (Svédország) 21:34.26 p

2. Tamas Grossmann (Németország) 21:51.39

3. Francisco Cubelos (Spanyolország) 21:54.46

...8. Noé Bálint (Magyarország) 22:56.68

C-1 5000 m, világbajnok:

Szergej Tarnovszki (Moldova) 23:37.85 p

2. Serguey Madrigal (Kuba) 23:37.94

3. Sebastian Brendel (Németország) 23:55.18

...5. Adolf Balázs (Magyarország) 24:37.57

nők

K-1 200 m, világbajnok:

Lisa Carrington (Új-Zéland) 41.94 mp

2. Anja Osterman (Szlovénia) 42.94

3. Lucz Anna (Magyarország) 43.09

K-1 1000 m, világbajnok:

Alyssa Bull (Ausztrália) 4:27.65 p

2. Rendessy Eszter (Magyarország) 4:28.97

3. Anamaria Govorcinovic (Horvátország) 4:33.62

K-2 500 m (olimpiai szám), világbajnok:

Karolina Naja, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:49.87 p

2. Paulina Paszek, Jule Hake (Németország) 1:50.28

3. Hermien Peters, Lize Broekx (Belgium) 1:52.64

...18. (a B döntőben 9.) Kiss Blanka, Lucz Anna (Magyarország)

C-1 200 m (olimpiai szám), világbajnok:

Nevin Harrison (Egyesült Államok) 49.87 mp

2. Maria Corbera (Spanyolország) 50.54

3. Lin Ven-csün (Kína) 50.55

C-1 500 m, világbajnok:

Ludmila Luzan (Ukrajna) 2:22.34 p

2. Sophia Jensen (Kanada) 2:23.21

3. Maria Mailliard (Chile) 2:24.43

4. Balla Virág (Magyarország) 2:27.72

C-4 500 m, világbajnok:

Kanada (Sophia Jensen, Sloan Mackenzie, Katie Vincent, Julia Osende) 1:56.14 p

2. Lengyelország (Sylwia Szczerbinska, Aleksandra Jacewicz, Katarzyna Szperkiewicz, Julia Walczak) 1:56.31

3. Magyarország (Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső, Nagy Bianka) 1:57.39

K-1, 5000 m, világbajnok:

Kőhalmi Emese (Magyarország) 23:56.44 p

2. Jule Hake (Németország) 24:00.17

3. Jennifer Egan-Simmons (Írország) 24:41.51

C-1, 5000 m, világbajnok:

Katie Vincent (Kanada) 27:50.88 p

2. Annika Loske (Németország) 27:55.52

3. Maria Corbera (Spanyolország) 28:02.52

vegyes számok

K-2 500 m, világbajnok:

Alyssa Bull, Jackson Collins (Ausztrália) 1:39.48 p

2. Teresa Portela, Fernando Pimenta (Portugália) 1:39.79

3. Tobias Schultz, Caroline Arft (Németország) 1:39.81

...6. Kurucz Levente, Gazsó Alida Dóra (Magyarország) 1:44.97

C-2 500 m, világbajnok:

Connor Fitzpatrick, Katie Vincent (Kanada) 1:56.87 p

2. Sebastian Brendel, Sophie Koch (Németország) 1:58.84

3. Aleksander Kitewski, Sylwia Szczerbinska (Lengyelország) 1:59.17

...6. Fejes Dániel, Gönczöl Laura (Magyarország) 2:02.17