Ki is volt a futballvilág legtökéletesebb ügynöke?

Infostart
2022. május 3. 06:37
A világ legtöbb nagy klubja kifejezte a részvétét a hétvégén a földkerekség talán legdörzsöltebb, legsikeresebb, s egyben a klubvezetők által leginkább rettegett futballügynöke, Mino Raiola halála miatt. De ki is volt az 54 éves korában elhunyt olasz-holland ügynök, akit egyszerre imádott és gyűlölt a futballvilág?

Carmine „Mino” Raiola 1967 novemberében Olaszországban született, nem messze Nápolytól, egy Nocera Inferiore nevű településen. Egy évvel később a család a hollandiai Haarlembe költözött, ahol édesapja pizzériákat nyitott. Mino eleinte ott dolgozott, mosogatott, majd felszolgált.

A középiskola befejezése után egyre inkább átvette a családi üzlet vezetését, már csak azért is, mert édesapjával ellentétben ő jól megtanult hollandul. Beiratkozott a jogi egyetemre is, de csak négy szemesztert fejezett be. Futballozott is ifistaként, de már 18 évesen visszavonult, viszont maradt a játék közelében, előbb a HFC Haarlem ifjúsági csapatának edzőjeként, majd technikai igazgatóként.

A kilencvenes évek elején kezdett ügynökként dolgozni, nem meglepő módon az akkor nagyon kapós holland játékosokat segítette olasz klubokhoz. Olyan futballisták hálásak neki – s tényleg hálásak –, mint Brian Roy, Wim Jonk, Marciano Vink, Michel Kreek és Dennis Bergkamp.

1995-ben alapította meg a saját ügynökségét, az akkori idők nagy eseménye, a Bosman-szabály bevezetése minden korábbinál fontosabbá tette a munkáját. Gyorsan rájött arra, hogy miután a lejárt szerződésű játékosért a „vevő” klubnak nem kell fizetnie, hajlandó a játékos fizetését megemelni.

Egyik első nagy fogása Pavel Nedved átigazolása, ha úgy tetszik, közvetítése volt a Sparta Prahából a Lazióba. A római klub edzője akkor a cseh Zdenek Zeman volt, akivel már korábban jó kapcsolatba került, amikor a Mister a Foggiánál dolgozott. Nedvedet később a Juventushoz segítette, ez alkalmasint referenciának sem volt utolsó.

Az elmúlt két évtizedben rengeteg kiváló játékost adott el nagyon drágán, miközben ő is rengeteget keresett, de csúcsminőségben dolgozott.

A Marca azt írta róla: „A Forbes szerint Raiola nettó vagyonát 84,7 millió dollárra becsülték. A szuperügynök a világ öt legsikeresebb sportügynöke között volt, az átigazolási tárgyalások jutalékaiból kereste a pénzét. Pályafutása során több mint 847,7 millió dollár értékben kötött szerződést.”

Egyik leghíresebb ügyfele, játékosa, Zlatan Ibrahimovic volt, de ő intézte, például, Erling Haaland, Paul Pogba és Gianluigi Donnarumma ügyeit is.

A spanyol sportnapilap érdekes kérdést tett fel: „Most, hogy Raiola már nincs közöttünk, ki marad az ügynökségnél? Raiola ügynöksége egyszerű alapokra épült. Kevés emberből állt, akikben maximálisan megbízott. Az egyik kulcsszereplő Rafaela Pimienta volt, a társaság ügyvédje és egyben az utóbbi húsz évben Raiola élettársa. De nagyon fontos szerepet kapott Vincenzo Raiola, az unokatestvér és Jose Fortes, egy Amszterdamban élő spanyol.”