Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Első futamgyőzelmét aratta Esteban Ocon a Hungaroringen

Infostart
2021. augusztus 1. 15:25
Több baleset is volt a rajt utáni első kanyar előtt, Valtteri Bottas hibája miatt több esélyes is kiesett, vagy nehéz helyzetbe került. Második egymást követő futamon lökte ki egy Mercedes a nagy rivális Red Bull versenyzőjét a pályáról. Lewis Hamilton Vettel mögött harmadik lett, ezzel vezeti a vb-t.

Bottas, Leclerc, Stroll és Pérez futamának egyből vége lett azok után, hogy a rajtot követően azzal, hogy a finn versenyző beragadt, majd későn fékezett a kanyar előtt.

Bottas Norrist lökte bele Verstappen autójába. A holland behajtott a bokszutcába, de visszatért a pályára. Aztán piros zászló, a versenyt megszakították.

15 autó maradt versenyben. Mivel az élről rajtoló Lewis Hamilton ellépett a többiektől az elején, az élcsoportból egyedül az ő autójának nem lett semmi baja.

Egyedül Hamilton állt oda a rajtrácsra mindenki az új rajtnál, mert mindenki bement száraz gumira váltani. Az aszfaltcsík száraz, szóval a brit taktikája úgy tűnik, nem jött be.

Hamilton egyből kereket cserélt, és a mezőny végére állt vissza.

Meglepő sorrend az 5. körben: Ocon, Vettel, Latifi, Cunoda, Sainz, Alonso, Russell, Räikkönen, Ricciardo, Schumacher, Verstappen, Gasly, Giovinazzi. Hamilton az utolsó.

A 12. körben 23, illetve 25 másodperccel van elmaradva az elsőtől Verstappen és Hamilton.

A 20. körben Hamilton kijött kereket cserélni. Pár helyet feljebb jöttek Verstappennel, de még a holland van előrébb.

De a 21. Verstappen is kiment kerékcserére, Hamilton pedig elé jött vissza.

Hamilton a 10., Verstappen a 12., továbbra is Ocon az élen.

25. kör: az első három helyen Ocon, Vettel és Sainz, Hamilton a 8., Verstappen a 12.

29. kör: még 14 utó van versenyben.

32. kör: Hamilton már az ötödik, a vb-pontversenyben riválisa, Verstappen még mindig a 12.

40. kör: Hamilton följött a 4. helyre, az a kérdés, kibírják-e a gumijai a hátralévő 30 kört. Ha ki kell még mennie a boxutcába, aligha lesz dobogón.

48. kör: nem tudta megelőzni Sainzot Hamilton, kiment kerékcserére, és Alonso mögé az ötödik helyre jött vissza, vagyis csak egy helyet veszített.

49. kör: Vettel szúr be Ocon mellé egy lekörözést, de nem tudja átvenni a vezetést a német világbajnok.

55. kör: Hamilton támadta Alonsót, de a spanyol visszaverte.

Két körrel később eljátsszák ugyanazt.

63. kör: hatalmas csata a két világbajnok között, Hamilton szinte fél körön át próbál előzni, de Alonso állja a sarat.

65. kör: öt körrel a vége előtt túljutott Hamilton a spanyolon.

66. kör: Vertsappen a 10.

67. Hamilton nagy csatában Sainzot is megelőzte, ezzel harmadik.

69. kör: az élen Vettelnek már nemigen van fegyvere az első futamgyőzelméért hajtó Oconnal szemben.

Az Alpine spanyol versenyzője első futamgyőzelmét aratta úgy, hogy a futam nagy részében vezetett. Vettel a második, közvetlenül mögötte esik a célba Hamilton.

Pontot szerzett még Sainz, Alonso, Gasly, Cunoda, Latifi, Russell és Verstappen ebben a sorrendben. A leggyorsabb körért járó pont Gaslyé lett. Hamilton átvette a vezetést a pontversenyben.