Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Sportlövőbotrány: nem örül a MACS, két hét bizonytalanság következik

Infostart / InfoRádió
2021. május 17. 16:31
Csak a hétvégén kezdődő Európa-bajnokság utánra ígért elsőfokú döntést a Nemzetközi Sportlövő Szövetség. Tiszeker Ágnes az InfoRádiónak elmondta: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség megfellebbezheti az olimpiai kvótás, pozitív mintát adó Péni István estleges felmentését.

„Egy jogi procedúra kellős közepén vagyunk, jogilag pedig nem sok minden történt az elmúlt időszakban ahhoz képest, amit eddig is tudtunk” – fogalmazott az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjének ismertetése szerint, Péni István azért tud részt venni a hét végén induló eszéki Európa-bajnokságon, mert a szervezetében kimutatott szer nem jár automatikusan a versenyengedély kötelező felfüggesztésével, amit eddig a sportlövő önként vállalt. Azonban a nemzetközi szövetség (ISSF) megajánlotta számára, hogy amennyiben óhajt, a kontinensviadalon elindulhat, visszakaphatja az engedélyét – ez a sportoló döntése lesz.

A MACS vezetője rámutatott: az ISSF – ez a kizárólagosan eljáró jogi szervezet a jelen helyzetben – csak az említett Eb-t követően fogja meghozni az elsőfokú döntését.

„Ennek mi annyira nem örülünk, hiszen az még legalább két bizonytalansággal teli hét, de ez van.”

Ráadásul a nemzetközi szövetség döntését a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 21 napig megfellebbezheti, a lausanne-i Nemzetközi Sport Döntőbíróság elé irányítva az ügyet, ezzel is fogy az idő az olimpia előtt. „Tokió viszont nagyon közel van ahhoz, hogy a jogi procedúra elhúzódjon.”

Sok forgatókönyv szóba jöhet

Tiszeker Ágnes leszögezte: az, hogy doppingvétség történt, nem kérdés. Ahogyan annak a lehetősége sem kizárt, bár ezt bizonyítani is kell, hogy egy másik sportoló részéről, "kívülről", szabotázs történt (és bizonyítani kell azt is, ki követte el). Ez ügyben ráadásul rendőrségi nyomozás indult, ami már abszolút túlmutat a doppingellenőrzés hatáskörén. Vagyis sok mindentől függ még az ügy kimenetele, és

nagy kérdés az is, hogy a szabotázzsal vádolt sportoló ott lehet-e Tokióban.

Tehát ez egy nagyon szerteágazó és szövevényes történet, egy komoly jogi kihívás, hiszen nem gyakran fordul elő a sport világában a szabotázs – összegezte a szakember, aki szerint mindezt még szomorúbbá teszi, hogy „pont nálunk történik, és egy olyan sportágban, ahol két ilyen tehetséges sportoló van”.

Mint ismert, a doppingvétség során egy olyan szert mutattak ki Péni István szervezetében, ami minimum kétéves eltiltással jár, amin persze lehet csökkenteni, „de itt a hónapok, napok is számítanak.” Amennyiben a sportolót teljes mértékben rehabilitálják a szabotázs tényére hivatkozva, akkor abszolút megilleti, hogy ott legyen Tokióban, és ne szenvedjen tovább – hangsúlyozta Tiszeker Ágnes. „De ez egyelőre egy jogi helyzet, és megvannak a lépéssorrendek, amit be kell tartania a nemzetközi szövetségnek, a MACS-nak és a WADA-nak is.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sportlövőbotrány: nem repes a MACS, két hét bizonytalanság következik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást