Nyitókép: MTI/EPA/AP/Jose Sena Goulao

Variációk egy témára: indulhat a tolongás Hamilton üres autójáért

Infostart / InfoRádió
2020. december 1. 15:40
Számos lehetőség van a koronavírusos Lewis Hamilton egy-két hétvégés helyettesítésére, de ez akár érintheti más csapat(ok) versenyzőgárdáját is. Wéber Gábor F1-szakkommentátor vett számba néhány lehetőséget az InfoRádióban.

Mint az Infostart is megírta, pozitív lett a koronavírustesztje a hétszeres Formula-1-világbajnok Lewis Hamiltonnak, aki így – az idei szezont már megnyerve – nem állhat rajthoz a most hétvégi bahreini versenyen, sőt, nem kerekítheti 100-ra edzéselsőségeinek számát sem, mivel már csak két futam van a naptárban, ő márpedig 98 első rajtkockás indulási jogot szerzett eddigi pályafutása során.

Nem Lewis Hamilton az első a száguldó cirkusz mezőnyében, aki átesett a fertőzésen, a két Racing Point-pilóta, Sergio Perez és Lance Stroll már túlvan rajta, így kimaradt számukra egy-egy verseny, de az InfoRádiónak nyilatkozó F1-es szakkommentátor szerint könnyen elképzelhető, hogy Hamilton az abu-dzabi idényzárót is kihagyja.

Hogy ki ülhet Hamilton helyére a világbajnok Mercedes volánja mögé?

Wéber Gábor szerint Esteban Gutiérrez és Stoffel Vandoorne, a két tartalékpilóta közül előbbi biztos nem, hisz nincs meg a versenyzéshez szükséges engedélye, utóbbi viszont rendelkezésre áll, és van is úgynevezett szuperlicensze, "ő lehet az első gondolata a Mercedesnek, jelen pillanatban Valenciában tesztel" egy Formula-E kategóriás autót - tette hozzá a szakértő.

Ám volna még variáció, annál is inkább, mivel Vandoorne - az NSO.hu elemzése szerint nincs igazán képben az idei Mercedesszel.

"George Russell a második szezonját fejezi be a Williamsnél, és még egy harmadik is vár rá, az ő bevetése is opció lehet, ez esetben Vandoorne a Williamsben helyettesítené Russelt. Érdekes megoldásnak tartanám, és szerintem a Mercedes maga is elgondolkodik ezen" - figyelmeztetett Wéber Gábor.

Az NSO szerint még Nico Hülkenberg is számításba jöhet, aki három versenyen helyettesítette a Racing Point korábbi betegeit.

Szó lehet még Jack Aitken bevetéséről is, aki a Mercedes harmadik számú tesztpilótája. Engedélye van, ráadásul az F2-es mezőny tagjaként Bahreinban tartózkodik.

Romain Grosjeant is helyettesíteni kell, arról már tudni, hogy Pietro Fittipaldi ülhet be a piros-fehér Haasba.

"Nehéz dolga lesz a mezőny leglassabb autójában. Eleve nagyon régi versenytapasztalattal tetszik, de kisebb nyomás alatt teljesíthet, hisz nem egy éles bajnokságból érkezik. Viszont a csapat elsőszámú tesztpilótája, sokat szimulátorozik, minden procedúrát ismer a csapaton belül és magát az autót is" - ecsetelte még Wéber Gábor szakkommentátor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hamilton koronavírusos - ki ül a helyére? Wéber Gábor elemez
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást