Nyitókép: MTI/AP/Matthias Schrader

Jövőre ismét lehet Schumacher a Forma–1-es mezőnyben

Infostart
2020. november 6. 13:20
A Haas csapatfőnöke nem zárta ki, hogy két újonccal, köztük Mick Schumacherrel vágnak neki a következő szezonnak.

A Haas mindkét versenyzőjétől megszabadul a szezon végén, Romain Grosjeannak és Kevin Magnussennek is mennie kell. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az amerikai csapat merészet húz, és két újoncot hoz a Forma–1-be: Mick Schumachert, illetve a vastag pénztárcával rendelkező Nyikita Mazepint – írja a vezess.hu.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke már korábban is célozgatott arra, hogy akár két újonca is lehet a csapatnak, de egyre konkrétabbnak tűnik ez az irány.

"Még nem döntöttünk arról, hogy két újoncot igazolunk-e, de beszélgettünk már erről, a kockázatokról, illetve a lehetőségekről. A csapat számára előny viszont, hogy olyan irányba indulhatunk velük, amilyenbe csak akarunk, és aztán együtt fejlődhetnek a csapattal. Az, hogy még nem volt ilyen, nem jelenti azt, hogy nem is működhet. De benne van a pakliban, hogy rosszul sül el, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ha végül két újoncra szavazunk, azt úgy fogjuk tenni, hogy előtte alaposan átgondoltuk a dolgot" – mondta Günther Steiner.

Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, jelenleg a Forma–2-es sorozatban két hétvégével, vagyis négy futammal az F2-es szezon vége előtt vezeti a pontversenyt, és elég jó esélyei vannak a cím megszerzésére.