Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel

Újabb Forma–1-es futamok sorsa pecsételődött meg

Infostart
2020. június 12. 12:43
Három futamot töröltek a szervezők a Forma-1-es világbajnokság idei versenynaptárából a koronavírus okozta helyzet miatt.

A pénteki közlemény szerint az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíj biztosan elmarad a koronavírus-járvány miatt, korábban pedig a legendás monacói versenyt kellett törölni. A szervezők tájékoztatása szerint

elsősorban a meglévő utazási korlátozások miatt nem tudják megtartani a viadalokat.

A Forma-1 vezetői továbbra is abban bíznak, hogy 15-18 futamot tudnak megrendezni, a szezonzáró pedig Abu-Dzabiban lenne december közepén. A tervek szerint a teljesen újradolgozott versenynaptárt még a július 5-i, szezonkezdő Osztrák Nagydíj előtt közzéteszik.

Az eddig kihirdetett nyolc európai futamból a harmadik lesz a Hungaroringen július 19-én, Ausztriában és Nagy-Britanniában pedig két versenyre is sor kerül.

Új remény csillant Európának

„Számos lehetőségünk van, bízunk benne, hogy nagyszerű lesz az évad második fele” – idézte a www.formula1.com Ross Brawnt, az autós gyorsasági világbajnokság sportigazgatóját, aki szerint van mozgástér arra, hogy további egy-két európai verseny bekerüljön a naptárba. Részletek itt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vámosi Péter szakíró
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást