Nyitókép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Tovább tart a vizsgálat a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben

Infostart
2020. március 27. 10:38
Az átmeneti időszakot meghosszabbították további két hónappal: az elnök Aján Tamás mellett az amerikai Ursula Papandrea továbbra is ügyvezető elnökként irányítja a budapesti székhelyű szervezetet.

Nem veheti vissza áprilisban a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) teljes irányítását Aján Tamás - írja az Insidethegames szakportál.

Januárban az IWF dohai elnökségi ülésén Aján Tamás javaslatára a sportvezető 90 napra félreállt, április 22-vel járt volna le ez az időszak, amely így 60 nappal meghosszabbodik, és június 19-ig tart.

A 81 éves magyar sportdiplomata és az IWF januárban azért lépett, mert a német ARD egyik műsorában súlyos vádakat fogalmaztak meg vele szemben. A közszolgálati csatornán január 5-én levetített - számos megszólaló által meghamisítottnak nevezett - dokumentumfilm egyik fő üzenete, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. A filmbeli vádak szerint 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan. Az állításokat a sportvezető visszautasította, és azt nyilatkozta, hogy az ellene zajló támadások mögött egyéni érdekek állnak.

A budapesti székhelyű IWF is visszautasította a vádakat, bizonyítatlannak és minden alapot nélkülözőnek nevezve azokat.

A vizsgálat megindult, az orosz doppingügyeket is felderítő kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren csapata dolgozik rajta most is.

Aján Tamás 44 éve tölt be főtitkári vagy elnöki tisztséget a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségben.