Nyitókép: MTI/KKBK

Minden információ a Puskás Aréna avatásáról

Infostart
2019. november 15. 06:00
Eljött a várva várt nap, átadják a Puskás Arénát. A Magyarország-Uruguay mérkőzés 19 órakor kezdődik, de a megnyitó miatt másfél órával korábban érdemes megérkezni, lehetőleg közösségi közlekedéssel.

A rendőrség, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Magyar Labdarúgó Szövetség arra kéri a Puskás Aréna pénteki avatóünnepségére érkezőket, hogy ne autóval, hanem a közösségi közlekedést használva érkezzenek a rendezvényre.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendezvényre "megyeszékhelynyi" embert várnak, ha például a stadiont településnek tekintenék, a látogatószámot pedig lakosságszámnak, akkor az aréna megelőzné Tatabányát, Zalaegerszeget, Kaposvárt vagy Sopront.

Kiemelte, a rendőrség korlátozni fogja a forgalmat a stadion körül,

a Kerepesi út-Thököly út-Hungária körút által határolt területre 15 órától nem lehet gépjárművel behajtani.

A lezárt területen belül a gyalogosforgalmat nem korlátozzák, az érintett területen lakókat pedig szórólapon tájékoztatták a korlátozásokról.

Hozzátette, a mozgáskorlátozott szurkolók területre való behajtását, valamint a parkolótól a kapukig történő eljutását a rendőrök segítik, egyúttal azt kérte, a sofőrök jól látható helyre helyezzék ki a mozgáskorlátozott-kártyát.

Nyitás 16 órakor

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta: 16 órakor nyitják meg a kapukat, és azt szeretnék, ha a szurkolók folyamatosan érkeznének a rendezvényre. A szurkolói faluban lehetőség lesz kipróbálni különböző játékokat, ezzel hangolódni az Uruguay elleni meccsre. 17.30-kor kezdődik a hivatalos megnyitó, 19 órakor pedig a mérkőzést megelőzően elbúcsúztatják a 97-szeres válogatott focistát, Gera Zoltánt.

Az MLSZ azt kéri a szurkolóktól, hogy készítsék elő a belépéshez a személyi igazolványokat és előre tájékozódjanak, melyik kapucsoporton keresztül juthatnak be a stadionba. A stadionban nem lesz lehetőség készpénzes fizetésre, ezért a szövetség javasolja, családonként legalább egy bankkártya legyen a nézőknél.

Jelezte, az alkalomra az MLSZ műsorfüzetet készített a Népstadion történetéről, nevezetes fellépőiről, de szó van a kiadványban a magyar-uruguayi meccsről, múltbeli találkozókról és Gera Zoltán búcsúztatásáról.

Hangsúlyozta, hogy önkéntesek segítik a tájékozódást a stadionon kívül és belül. Felhívta a figyelmet arra, hogy csomagot nem lehet bevinni, a szurkolóknak a csomagmegőrzőt kell használniuk. Eső esetén pedig esőkabátot javasolnak.

Sűrűbben járnak a BKK-járatok

Kardos Zoltán, a BKK Info vezetője arról beszélt, azt kérik, aki teheti, ne autóval, hanem a közösségi közlekedést használva közelítse meg a rendezvény helyszínét. Mint mondta, a forgalomkorlátozás 15 órától lép életbe, a Hungária úton a Rákóczi híd felé közlekedőknek sávlezárásra is készülniük kell.

A hétköznapi csúcsidei menetrend szerint közlekedik majd 2-es és 4-es metró, sűrítve jár az 1-es villamos, és a Thököly úton közlekedő valamennyi autóbusz megáll a Cházár András utcai és Stefánia úti megállókban.

Azt javasolta, a belváros felől érkezők a Keleti Pályaudvartól a Verseny utcán keresztül közelítsék meg a Dózsa György úti kapukat. Jelezte, egyes járatok módosított útvonalon közlekednek majd, áthelyeznek buszvégállomásokat is. A MÁV vonatpótló buszai a 178-as busz Thököly úti megállóiból indulnak majd déltől.

A vidékről érkezőknek azt javasolta, nagyobb közlekedési csomópontoknál hagyják a gépkocsikat. A forgalmi változásokról a BKK honlapján, a szervezet Facebook-oldalán, a BKK Info webes és mobilalkalmazásán lehet tájékozódni, az autóval közlekedők pedig a valós idejű adatokkal dolgozó útvonaltervezőket vehetik igénybe.

A Puskás Aréna pénteki avatóján, egyben Gera Zoltán búcsúztatásán a magyar labdarúgó-válogatott Uruguayt fogadja barátságos mérkőzésen, az eseményre 65 ezer érdeklődőt várnak.