Nyitókép: MTI/EPA/Srdjan Suki

Szakértő: Lewis Hamiltont fejben kell legyőzni

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. november 4. 21:30
Miután Lewis Hamilton második helyen ért célba vasárnap a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, eldőlt, hogy megvédi világbajnoki címét, sorozatban harmadszor lett világbajnok a brit sztár.

Már az év elején minden eldőlt, és gyakorlatilag a Magyar Nagydíj környékén már nem sokan kételkedtek a végső sikerében - mondta az InfoRádióban Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője.

"Úgy elkezdeni az évet, hogy az első nyolc versenyből hatot megnyer így vagy úgy, mindenképpen egy olyan nívót mutat, mintha az adott pilóta a mezőny felett állna" - mondta.

Hogy ebben mekkora szerepe van az autónak, arra azt mondta, ez nem csak a jármű érdeme.

"Pont a mostani verseny is bizonyította, hogy csapattársa,

Valtteri Bottas teljesen versenyképes volt vele eltérő stratégia mellett, ám az év elején is ott volt Bottas;

ahhoz, hogy komoly, házon belüli csatát lehessen látni, folyamatosan egy ilyen Bottast kellene látni" - utalt arra, hogy az Amerikai Nagydíjat a finn mercedeses nyerte vasárnap, az élről indulva, kétszer is megelőzve Hamiltont a futam közben.

Arról, hogy mi fog történni a világbajnokság hátralévő két futamán, azt mondta, úgy érdemes nekiállni, hogy ez már egy új világbajnokság. "Az tenne jót a dolognak, ha az érintettek szabadon versenyezhetnének, a többiek pedig kipróbálnának olyan dolgokat, amikről azt gondolják, hogy azoktól jövőre gyorsabbak lesznek – ha bejön, már most nyernek. Ilyen szempontból két jó verseny még hátravan az évből".

Lewis Hamilton 2007-ben mutatkozott be a Formula-1-ben, és a McLarennel kis híján megnyerte a világbajnoki címet. Aztán egy évvel később - óriási csatában Felipe Massával - világbajnok lett. A következő években a McLarennel nem tudott felkerülni az egyéni dobogó harmadik fokára az év végi összesítésben, de mindig nyert futamot, majd pedig egy átmeneti mercedeses év után következett a Mercedes sikerkorszaka 2014-től.

Hogy Lewis Hamiltont mi emelte ki ebben a lassan 13 évben, arról Vámosi Péter azt mondta: "ebben az évben is és 2017-ben is abszolút mértékben az ő oldalára billentette a mérleg nyelvét – ahogy Michael Schumacher kiemelkedő ferraris évei esetében is történt –, hogy azt nézte, miként tud minél több pontot szerezni futamról futamra. Ha valaki a mai Formula-1-ben ennyire konzisztens, az ilyen őrületes eredményeket produkálhat. Most Mercedes-korszak van, előtte Sebastian Vettellel egy Red Bull-időszak, és előtte volt egy Ferrari-korszak is Schumacherrel."

A szakértő úgy látja, leginkább a 2016-ban – éppen Hamiltont megelőzve – világbajnok Nico Rosberg példája mutatja, hogy

Lewis Hamiltont fejben kell legyőzni.

"Még egy Sebastian Vettel fölé is tud nőni, mert Vettel hiába négyszeres világbajnok, minden évben hibázott, amatőr jellegű hibákat követ el még mindig" - mondta Vámosi Péter, aki szerint még Max Verstappen sem képes arra, hogy Lewis Hamiltont fejben legyőzze.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vámosi Péter Lewis Hamilton sikeréről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást