Nyitókép: Kovács Tamás

Kozák Danuta megszólalt a kizárás és a vb-bronz után

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. augusztus 26. 19:00
Tavaly három arany, idén egyetlen bronz jutott Kozák Danutának a kajak-kenu világbajnokságon, az ötszörös olimpiai bajnok biztos benne, hogy most akkora teher volt rajta, amelyet nem bírt elviselni.

Nem örül vb-teljesítményének a Szegeden egy bronzéremig jutó Kozák Danuta, ötszörös olimpiai bajnok kajakozó.

"Azért nem, mert úgy szeretek kiszállni a hajóból, hogy ennél nem tudok többet. 500 egyesben a rajtom olyan rossz volt, hogy azt kell mondanom, tudok ennél többet. Nem igazán örülök" - értékelte szereplését Kozák Danuta.

Nehezebbnek érezte az idei évét, mint a tavalyit, amikor sérülések voltak ugyan, de nem volt rajta lelki teher.

"Saját magam tettem magamra a terhet, bármilyen hülyén is hangzik.

Nem bírtam el lelkileg ezt az elvárást, ezért volt ilyen hullámzás. Volt, hogy elkaptam a fonalat, de azért lenyomott ez az egész" - elemezgette magát Kozák Danuta, akit egy betegség is két hétre visszavetetett korábban, de ilyet még nem élt át, mint most.

Dolgát nehezíti, hogy még keresik a pontos okait Kárász Annával alkotott duója kizárásának; ismert, megnyert futamuk utáni mérlegeléskor a hajójuk 80 dekával könnyebb volt.

A szegedi vb-vel részletesen foglalkozik az InfoRádió Víztükör című műsora kedd este fél kilenc után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kajak-kenu vb - Kozák Danuta
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást