Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Wéber Gábor: Pierre Gasly a Forma-1 mezőnyéhez sem volt méltó

InfoRádió
2019. augusztus 13. 18:27
Év közben vált meg pilótájától a Red Bull Forma-1-es csapata. A francia Pierre Gasly helyét a maláj Alex Albon veszi át. Wéber Gábor szakkommentátor azt is tudni véli, mi áll emögött.

Wéber Gábor F1-es szakkommentátor nem volt meglepődve az évközbeni Red Bull-os pilótacserén, legfeljebb az időzítésén, de utólag azon sem feltétlenül.

"Persze egy idei úgy tűnt a csapattól érkezett nyilatkozatokból, hogy kitöltheti a teljes szezont, de azután megjött a hír, hogy Albonra cserélik Gaslyt; Albonban mindenesetre több a rövid- és középtávú elképzelés, mint Gaslyban" - mutatott rá Wéber Gábor.

Ismert, Pierre Gasly nemrég úgy nyilatkozott: a Toro Rossóból átülni a Red Bullba nagyobb váltás volt, mint a GP2-ből a Forma-1-be. Erre reagálva Wéber Gábor azt mondta, Gasly teljesítménye annyira gyenge volt, hogy csupán egyetlenegy időmérőn tudta megverni csapattársát, Max Verstappent, akkor, amikor a holland nem is tudott mért kört teljesíteni.

"Versenyen is ugyanez volt a helyzet: egy alkalommal végzett előtte, amikor Verstappent hátulról megtorpedózta Vettel Silverstone-ban. Ha ezt nézzük,

Gasly nullra kapott ki minden szempontból Verstappentől.

A Hungaroringen körönként 0,9 másodperccel volt gyengébb, ilyen egyetlen pilóta esetében sem elfogadható Verstappennal szemben, még akkor sem, ha a holland esetében a legjobb formában lévő pilótáról van szó" - ecsetelte Wéber Gábor. Felidézte: a Red Bull egy olyan pilótát keresett Gasly személyében is, aki 2-3-4 tizedmásodpercre jön Verstappen mögött, ehhez képest Gasly már köröket kapott saját csapattársától.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forma-1 - Red Bull pilótacsere - Wéber Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást