Nyitókép: Facebook/M4 Sport

Óvás lett a Honvéd-meccsen történt botrány vége

Infostart / MTI
2019. augusztus 2. 05:40
A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel (1-3) búcsúzott a csütörtöki visszavágón a román Universitatea Craiovával szemben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.

A mérkőzés rendes játékidejében egyik csapat sem tudott betalálni, a hosszabbításban pedig elszabadultak az indulatok. Miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében robbant fel egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

A Budapest Honvéd honlapján csütörtök este megjelent közlemény szerint a klub megóvja a mérkőzést.

"Klubunk számára elfogadhatatlan, ami a találkozó végén történt, hogy a játékvezető, vagy éppen a játékosaink veszélynek legyenek kitéve, a Honvéd vezetése pedig úgy döntött, hogy megóvja a találkozót, amelyet ilyen körülmények között nem lehetett volna tovább folytatni" - írták a kispestiek.

A mérkőzés előtt is volt verekedés, rátámadtak a Honvéd ultráira.