Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kenderesi Tamás is ott volt a diszkótragédiánál

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2019. július 31. 12:44
A hazai úszósport legnagyobbjaihoz hasonlította Milák Kristófot a magyar szövetség elnöke, Wladár Sándor, miután a Honvéd versenyzője világcsúccsal győzött 200 méter pillangón a kvangdzsui vb-n. A sportvezető az InfoRádiónak beszélt Kenderesi Tamás ügyéről és a néhány nappal korábbi diszkóbalesetről is, ahol magyarok is megsérülhettek volna.

Wladár Sándor Milák Kristóf teljesítményét értékelve azt mondta:

mindenkit meglepett.

Mint mondta, két olyan embert látott életében - az egyik Egerszegi Krisztina, a másik Milák Kristóf -, hogy ellöki magát a faltól és még 25 méter múlva is ugyanúgy siklik a víz tetején.

Ehhez persze kemény munka is kell, s van egy fantasztikus szakember, Selmeci Attila, aki felkészíti őt. Hozzátette, Milák Kristóf annyira rá tud koncentrálni - szinte csőlátása van - az eredményre, hogy leússza, akaratból. Az olimpiai úszó Wladár Sándor hozzátette, egy kicsit ő is ilyen volt annak idején, olyan erős akarata, elszántsága volt, nem engedte, hogy megelőzzék.

Kenderesi Tamás zaklatási ügyéről a sportvezető megerősítette, hogy

a versenyzőre szövetségi fegyelmi vizsgálat vár.

Arra a kérdésre, hogy ezek után még jobban kell-e fogni a sportolókat, még kevesebbet engedhetnek-e meg maguknak a verseny után, Wladár Sándor igennel válaszolt, mint mondta, ez nem csak a Kenderesi-ügy tanulsága, hanem a pár nappal előtte történt diszkóbaleseté is, amelyben többen meghaltak és amit "a mieink is csak azért úsztak meg, mert éppen a vasgerendán álltak, amikor a galéria közepe beszakadt".

Wladár Sándor elmondta, Kenderesi Tamás is a helyszínen volt a szerencsétlenség idején, a női vízilabdásokkal beszélgetett, az volt a szerencse, hogy kiment abban a pillanatban, amikor a baleset történt. A sportvezető hozzátette, a dolgok tanulsága számára, hogy az ilyenfajta helyzetek elkerülése érdekében

megtiltja, hogy a versenyzők a verseny végeztével elmenjenek a diszkózni, vagy alkoholt igyanak,

mint mondta, ezt majd átbeszélik a sportolói bizottsággal. A testület elnöke Gyurta Dániel, ő hívja majd össze a bizottságot, tegyenek majd magukra vonatkozó korlátozó intézkedést. "Gyurta Dani jól el fogja igazgatni ezt a helyzetet."

Rasovszky Kristóf, a nyíltvízi úszás 5 kilométeres versenyszámának aranyérmese, Kapás Boglárka, a női 200 méteres pillangóúszás aranyérmese és Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás új világcsúccsal lett aranyérmese a dél-koreai 18. vizes világbajnokságon résztvevő, aranyérmet nyert úszók köszöntésén a Duna Arénában MTI/Bruzák Noémi

Milák még rengeteget fejlődhet

Sós Csaba szövetségi kapitány a világbajnokságot értékelve elmondta, a kezdet nagyon jó volt és azután ez végigment a csapaton. Az olimpiára készülésről szólva a szakember úgy fogalmazott, hogy nincs főszabály, minden versenyző más. Hosszú Katinkának például szerinte nem kell minél több számot úsznia, míg Milák Kristófnak jó, ha minél több versenyszámot felvesz - nem feltétlenül az olimpián, de addig is a magyar bajnokságon, az Európa-bajnokságon -, mert az ő versenyedzettsége még nem olyan, mint például Hosszú Katinkáé. Van még mit fejlődnie, de ezt végigveszik az edzőkkel - tette hozzá a szövetségi kapitány, aki úgy véli, hogy Milák Kristóf rengeteget fejlődhet még egy év alatt, miközben a 200 pillangón elért világcsúccsal is "rendesen beköszönt". Most már három számban tartunk világrekordot - tette hozzá Sós Csaba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wladár Milákról és Kenderesiről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sós Csaba a tanulságokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vizes vb - Kapás Bogi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást