Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Kétmilliárd forintból jön ki a budapesti asztalitenisz-vb

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. december 10. 05:19
Bő fél milliárd néző követheti majd az eseményt Nátrán Roland, az InfoRádiónak nyilatkozó sportági szövetségi vezető szerint. A rendezési költségek a MOATSZ büdzséjének többszörösét teszik ki.

Pár hónap múlva Budapesten a Hungexpón asztalitenisz-világbajnokságot rendeznek. Mint az előkészületekről a hazai sportági szövetség elnöke, Nátrán Roland az InfoRádiónak elmondta, az operatív feladatok a végső stádiumukba értek, az év végére minden a helyére kerül.

"Utoljára 1950-ben rendezett Magyarország asztalitenisz-vb-t. Ezt most csak azért említem, mert nincs olyan a rendező stábban, aki annak a rendezésében részt vett volna, és nyilvánvalóan nem is hasonló kaliberű eseményt szeretnénk, mint az akkori"

- mondta Nátrán.

2016-ban Eb-t rendezünk, de mint rámutatott, ennek a kihívásai meg sem közelítik a vb-ét.

A vb úgymond open lesz, ami azt jelenti, hogy

a nemzetközi szövetség minden tagállama delegálhat játékosokat, 3-3-at

a női és férfi egyéni versenyszámokban. Ennek megfelelően ez egy nagy világbajnokság lesz, akár 1000 indulós lehet, nem beszélve a stábokról, kísérőkről, akik több ezresre duzzasztják a vb-kontingenst, az ő mozgásukat, ellátásukat a szervezőknek kell megoldani.

A férfi és a női mezőny egyébként megítélése szerint régen volt ennyire kiegyensúlyozott, amit az is illusztrál, hogy nemzetközi versenyen az elmúlt öt évben több mint 40 ország szerzett érmet.

A vb rendezésének költségvetése meghaladja a 2 milliárd forintot, ami többszöröse a honi szövetség éves gazdálkodási kereteinek.

Az esemény nagyságrendjéből kifolyólag pedig ezt nem is lehetett volna máshová vinni, mint a Hungexpo, ahol óriási csarnok és több ezres mobil lelátók, centerasztalok létesülnek a versenyekre, no és persze

olyan körítés, ami a nemzetközi tévés közvetítéseket is megalapozza: fél milliárd ember fogja követni

az eseményeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Asztalitenisz-vb - Nátrán Roland
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást