Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Vranjes távozik Veszprémből - hivatalos

Infostart
2018. október 1. 14:45
Elküldték a Veszprém kézilabda-csapatának vezetőedzőjét. Távozik a sportigazgató is.

A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, Csík Zoltán felmentette a munkavégzés alól a Telekom Veszprém csapatának vezetőedzőjét, Ljubomir Vranjest és segédedzőjét, Björn Sätherströmöt - közölte a klub, megerősítve a korábbi értesüléseket.

A két svéd szakember 2017 nyarán vette át a magyar rekordbajnok együttes irányítását, vezetésükkel a csapat megszerezte a 27. Magyar Kupa győzelmét, de a bajnoki döntőt elveszítette a Szegeddel szemben, míg a BL-ben a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

Az edzői stábbal együtt Eklemovic Nikola sportigazgató is távozik a Klubtól.

Az edzéseket az új vezetőedző érkezéséig Gulyás István fogja tartani - olvasható a Veszprém honlapján.

Az Index értesülései szerint a spanyol David Davis veheti át a csapat irányítását. Ő játékostársa és edzője is volt Sterbik Árpád kapusnak, aki a nyáron tért vissza Veszprémbe.

Mi lesz a válogatottal?

A Magyar Kézilabda Szövetség közleménye szerint mivel Vranjes egyúttal a magyar válogatott szövetségi kapitánya is, a történteket és azok lehetséges hatásait az MKSZ illetékeseinek is értékelniük, mérlegelniük kell.

"Válogatottunk készül a jövő januári világbajnokságra, amely a tokiói olimpiai kvalifikáció szempontjából is kulcsfontosságú, de természetesen önmagában is az. A sorsolásunk kedvezőnek mondható, a csapatunk erős, a tét óriási. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a magyar válogatott a lehető legjobb esélyekkel vágjon neki a világbajnokságnak. Hogy ez ebben a konkrét ügyben és helyzetben mit jelent, arról e pillanatban még semmi végérvényeset nem mondhatunk, mert az előállt szituáció számunkra is új és váratlan" - nyilatkozta Novák András, az MKSZ főtitkára.

A sportvezető hozzátette, konzultálnak az érintettekkel, elsősorban a szövetségi kapitánnyal, majd a Veszprém válogatott kulcsjátékosaival, mindenkivel, akinek a véleménye, értékelése segíthet a helyzet optimális kezeléséhez.

A nemzeti csapat legközelebb október 24-én Érden a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára, a 2019-es világbajnokságot pedig január 11-én, Koppenhágában kezdi meg Argentína ellen.