Nyitókép: Czeglédi Zsolt (MTI)

Gyulay Zsolt: ez volt az elmúlt időszak leglátogatottabb Magyar Nagydíja

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. július 30. 19:18
Idén az elmúlt években megszokottnál is többen, négy nap alatt összesen 210 ezren látogattak ki a Formula-1-es Magyar Nagydíjra.

Gyulay Zsolt elégedett a hétvégén lezajlott futammal, hiszen probléma nélkül lezajlott „Magyarország legnagyobb sportrendezvénye”. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, ez volt az elmúlt időszak leglátogatottabb Magyar Nagydíja.

A szurkolók az esős idő ellenére jól érezték magukat. Az óriási hőség és zivatar váltakozása ugyanakkor stresszesebbé tette a szervezőket

– tette hozzá Gyulay Zsolt.

Több mint 210 ezren látogattak el a rendezvény négy napja alatt a Hungaroringre, Gyulay Zsolt szerint a jelenlegi infrastruktúra mellett több embert nem is tudtak volna fogadni. Hozzátette: a szurkolói hangulat – a hollandoknak köszönhetően – elképesztő volt. Gyulay Zsolt úgy látja, hogy „egy nagyon felfelé ívelő, jó időszakban van a Formula-1-es verseny.”

Gyulay Zsolt elárulta, hogy – bár 2026-ig szerződésük van – Szijjártó Péter külügyminiszter találkozott és tárgyalt Chase Carey-vel, a versenysorozatot tulajdonló Liberty Media képviselőjével. A Formula-1 ugyanis a turizmus szempontjából kiemelten fontos Magyarországnak.

„Sokkal több pénzt hoz és sokkal több reklámértékkel bír, mint amennyit befektettünk.

Sok külföldi turista marad hazánkban és tölti el a szabadságát a verseny utáni napokban is – hangsúlyozta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyulay Zsolt: ez volt az elmúlt időszak leglátogatottabb Magyar Nagydíja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást