Robbanás és összecsapások Párizsban - a nap hírei

Infostart
2019. január 12. 20:54
Várhatóan a Várkert Bazárban tartja évértékelőjét a miniszterelnök február 10-én. Felfüggesztette a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatását a számvevőszék. Párizsban összecsapások voltak a sárgamellényes tiltakozók és a rendfenntartók között.

Várhatóan a Várkert Bazárban tartja 21. évértékelőjét a miniszterelnök február 10-én - írja a Magyar Idők. Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón közölte: az évértékelőn ismerteti a nemzeti konzultáció alapján meghozott családtámogatási intézkedéseket. A napilap szerint a kormánypártok kétnapos kihelyezett frakcióülése a tavalyitól eltérően most az évértékelő után, február 13-án este kezdődik.

Már korábban értesítette az Állami Számvevőszék a Momentumot és a Párbeszédet a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről. A szervezet azután közölte ezt, hogy a két párt illetékesei a Népszavának jelezték: tömörülésük nem kapta meg az esedékes, első negyedéves állami támogatást. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója hangsúlyozta: pártja december 11-én beadta a szükséges dokumentumokat, de az ÁSZ erre nem reagált. A számvevőszék közölte: folyamatban van a tavalyi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése. A DK szerint az ÁSZ mondvacsinált okokból büntet ellenzéki pártokat.

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt - erősítette meg a pénzügyminiszter. Varga Mihály a távirati irodának azt mondta: a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években. Hozzátette: évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett.

Elkezdheti működését tavasszal a Balatonon az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító berendezés. Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója közölte: a cég által kifejlesztett gép a foszforban gazdag iszapot összegyűjti, a vizet és a homokot pedig visszajuttatja a tóba.

Párizsban összecsapások voltak a sárgamellényes tiltakozók és a rendfenntartók között a Diadalívnél. A tüntetők közül sokan füstgránátokkal szerelkeztek fel, a rendőrök pedig könnygázgránátokat vetettek be a rendbontók ellen. A rendőrség 59 embert állított elő. A francia belügyminisztérium adatai szerint országszerte 32 ezren tiltakoztak, a fővárosban 8 ezer ember vonult az utcára.

Párizsban két tűzoltó és egy spanyol turista vesztette életét a belvárosi robbanásban. Kilenc ember súlyos, 37 könnyebb sérüléseket szenvedett. A detonáció egy pékségben történt. A robbanás pillanatában már a helyszínen volt egy tűzoltócsapat, amelyet azért hívtak ki az ott lakók, mert gázszivárgást éreztek.

Februárban miniszteri szintű csúcstalálkozót szervez az Egyesült Államok Lengyelországban Irán közel-keleti szerepéről. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak elmondta: a konferencia a közel-keleti békéről, stabilitásról és biztonságról szól majd. Az iráni külügyminiszter Teherán ellenes cirkusznak minősítette a konferenciát.

A rendkívüli állapot kihirdetése helyett a washingtoni kongresszussal együttműködve szeretné rendezni a mexikói határfal és a kormányzat részleges leállása miatti vitát az amerikai elnök. Donald Trump továbbra is csak olyan költségvetést hajlandó aláírni, amely tartalmazza az amerikai-mexikói határra tervezett fal felépítésére kért több mint ötmilliárd dollárt is. A kongresszus demokrata párti vezető politikusai viszont kitartanak amellett, hogy előbb a három hete tartó részleges kormányzati leállás feloldásához szükséges költségvetésről szavazzanak.

Heves hóviharok okoznak fennakadásokat az Egyesült Államok középső vidékein. Az ítéletidő Új-Mexikótól a Nagy-síkságig és a Sziklás-hegységig terjedő, mintegy 1700 kilométer hosszúságú térségben tombol. A viharzóna az Atlanti-óceán partvidéke felé tart, a meteorológusok heves havazást jósolnak a hétvégére a szövetségi fővárosban, Washingtonban, illetve Maryland és Virginia államokban.