Kétharmad az ír abortuszliberalizációra, váratlan Korea-közi csúcs - nap hírei

Infostart
2018. május 26. 21:15
A Honvédség fejlesztésében a légierő élvez prioritást – közölte a honvédelmi miniszter. A családok és a pedagógusok megbecsülést nevezte a kabinet egyik céljának az emberi erőforrások minisztere. Ismét személyesen tárgyalt egymással az észak-koreai vezető és a dél-koreai államfő.

A Magyar Honvédség fejlesztésében a légierő élvez prioritást - közölte a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor az M1-en elmondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot a mindenkori kihívásoknak, kockázatoknak megfelelően állították össze. Ütemezését az határozza meg, hogy elsősorban mire van szüksége az országnak, az ország biztonságának.

A Magyar Honvédségnek tudnia kell megvédeni az országot, a lakosságot - jelentette ki a vezérkari főnök. Korom Ferenc az M1-en elmondta: a tavaly elindított Zrínyi 2026 programban az infrastruktúra, valamint a képzés, oktatás fejlesztésével elérhető a kijelölt cél, hogy a Magyar Honvédség legyen a régió egyik legütőképesebb hadereje. Hozzátette: döntés született arról, hogy 2019-től magyar gyártmányú fegyvereket adnának a magyar katonák kezébe.

Az emberi erőforrások minisztere szerint erős vidék csak erős vidéki iskolákkal és elhivatott, megbecsült pedagógusokkal lehetséges. Kásler Miklós egy sárvári rendezvényen az új kormány céljának nevezte, hogy a gyermekes családok és a gyermekeket tanító pedagógusok még inkább érezzék a megbecsülést, a támogatást.

A családok éve az önfeledt együttlétről is szól - jelentette ki a családügyekért is felelős államtitkár az Ezer család énekel rendezvényen. Novák Katalin a 8. alkalommal megrendezett eseményen elmondta, a kormány célja az, hogy Magyarország egyszer valóban családbarát ország legyen.

A gyermekek jogainak tiszteletben tartására szólítja fel a kormányt az LMP a gyermeknap alkalmából. Az ellenzéki párt parlamenti képviselőcsoportjának közleménye kifogásolja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a héten ismét óvodába látogatott, amivel álláspontja szerint ismét kampánycélokra használta a gyerekeket. Az LMP továbbra is szükségesnek tartja, hogy igazságossá váljon a családtámogatási rendszer.

Tragikus vereségnek, de nem halálos csapásnak tartja az MSZP és a baloldal számára az áprilisi országgyűlési választás eredményét a szocialista választmányi elnök. Hiller István az általa vezetett testület ülése után közölte azt is, hogy jelenleg öten aspirálnak a szocialista elnökjelöltségre, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki posztért.

Újra indul a diplomamentő program, új feltételekkel. Az OFA Nonprofit Kft. a Magyar Időket arról tájékoztatta: 400 millió forint áll rendelkezésre, hogy segítséget kapjanak azok, akik diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták meg. Az új programban 1333 ember vehet részt.

Franciaországban ismét tízezrek tüntettek a kormány társadalmi-gazdasági reformpolitikája ellen. A demonstrálók az ország versenyképességét növelni hivatott intézkedések ellen tiltakoztak, amelyek egyebek mellett 120 ezres elbocsátással járnának a közszférában.

Írországban a hivatalos végeredmény szerint a választók kétharmada szavazott az abortusz teljes tilalmának eltörlésére a pénteken megrendezett népszavazáson. Az eredmény alapján kikerül az ír alkotmányból az a rendelkezés, amely alapján nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége esetén is tiltott a művi terhesség megszakítás.

Ismét személyesen tárgyalt egymással az észak-koreai vezető és a dél-koreai államfő. Az előre be nem jelentett találkozón Kim Dzsong Un és Mun Dzse In egyebek között a félsziget atomfegyver-mentesítéséről, valamint az észak-koreai vezető és az amerikai elnök közötti esetleges találkozóról egyeztetetett.

Azonosította és elfogta a rendőrség a péntek hajnali taxistámadás gyanúsítottját. A 32 éves férfit Vecsésen vették őrizetbe. A gyanúsított péntekre virradóra intette le a taxit a 9. kerületben és másik budapesti címre vitette magát. Útközben a taxistól pénzt követelt, majd egy késsel többször megszúrta, végül elvette a sofőr pénzét, majd elmenekült.

Hódmezővásárhelyen saját lányuk és annak élettársa gyilkolta meg pénteken az égő házukban holtan talált idős házaspárt. Rádi Norbert Csongrád megyei bűnügyi rendőrkapitány-helyettes elmondta: a 87 éves férfi és 78 éves felesége többször kifogásolta, hogy a házukhoz tartozó melléképületben lakó lányuk és többször büntetett élettársa erősen italozó életmódot folytat. A férfi beismerte, hogy ketten ölték meg az idős házaspárt, majd felgyújtották azok házát.