XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
„A közelmúltban egy orvosi vizsgálaton az orvosok csomót találtak a tüdőmben. Nagyon korán sikerült felfedezni” – tudatta a pápa. „Az orvosok szerint tanácsos lenne beavatkozni, és a tanácsukat követve alávetem magam a műtétnek, hogy eltávolítsák. Az operáció a következő napokban esedékes” – tette hozzá XIV. Leó.
A műtét időpontját még nem közölték. Korábban arról lehetett olvasni, hogy szerdán feküdhet be a kórházba a pápa.
A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint a lábadozás időszaka közel egy hétig tart majd.
Az egyházfő a tervek szerint november 6. és 17. között Dél-Amerikába utazik, és az apostoli látogatás programját egyelőre nem módosították.
A pápai államhoz közeli Gemelli-klinika „harmadik Vatikánként” ismert, Vatikánváros és a pápai rezidencia Castel Gandolfo után, mivel II. János Pál óta itt kezelik a kórházi ellátásra szoruló egyházfőket.
A lengyel pápát első alkalommal 1981. május 13-án vitték a kórházba, azt követően, hogy Ali Agca török terrorista rálőtt a Szent Péter téren.
A Corriere della Sera című olasz napilap vatikáni tudósítója hangsúlyozta, hogy XIV. Leó az első pápa, aki személyesen jelentette be a hívőknek, és az egész világnak, hogy egészségügyi problémái vannak. Az újság kiemelte, hogy a Gemelli-klinikán négy alkalommal kezelt Ferenc pápa több alkalommal is úgy „szaladt át” a Vatikánból a kórházba vizsgálatra vagy kisebb beavatkozásra, hogy azt csak utána hozta nyilvánosságra.
Ferenc pápa leghosszabb kórházi tartózkodása 2025. február 14. és március 23. között volt, a halála előtti hónapokban.
A Gemelli-klinika tizedik emeletén található a pápáknak fenntartott kórterem.
A mindenkori pápa kórházi kezelése nem függeszti fel és nem ruházza át másra a hatáskörét, nem üresedik meg a széke, vagyis
nem áll fent az egyházjogi „sede vacante” állapot,
mint a pápa halála és utódja kinevezése közötti időszakban – írta az AGI olasz hírügynökség.
A pápa azonban bizonyos feladatokra mást is megbízhat, így XIV. Leó helyett Luis Antonio Tagle, a bíborosi kollégium dékánja mutatja be a misét szerdán, amely Ferenc pápa A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása tizedik évfordulója alkalmából a Vatikánban zajló tanácskozást zárja le.