- Friedrich Merz: a berlini koalícióra és a CDU-ra „történelmi küldetés” vár
- Diszkriminációellenes biztos: a választási sikerei után ideje lenne betiltani az AfD-t
- Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont
- Brutális a CDU veresége, egy tartományban be sem jutottak a parlamentbe – itt vannak az eredmények
A 45 éves politikus ezt a párt tartományi elnökségének ülését követően jelentette be Schwerinben. Helyét Philipp Amthor, a kancellária hivatal tartományok és szövetségi állam együttműködéséért felelős államtitkára veszi át ügyvivői jelleggel – ismertette Peters.
Peters, aki 2024 óta látta el tisztségét, kijelentette, hogy számára a felelős politika azt jelenti, hogy le kell vonni a személyes következtetéseket is. „Biztos vagyok abban, hogy a CDU Mecklenburg-Elő-Pomerániában a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani, még akkor is, ha jelenleg nem leszünk bent a tartományi parlamentben” – hangsúlyozta Peters.
Szintén lemondott Katy Hoffmeister, a CDU tartományi főtitkára is.
Az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével. A CDU a tartományi parlamentből is kiesett, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt.