Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Infostart / InfoRádió
2026. szeptember 21. 16:25
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy Friedrich Merz kancellár pártja, a CDU csúfosan leszerepelt a Mecklenburg-Előpomerániában tartott választáson, és Berlinben is jócskán visszaesett. Szerinte nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.

Gyengén szerepelt a CDU a Mecklenburg-Előpomerániában és Berlinben rendezett tartományi választásokon. Mecklenburg-Előpomerániában a párt a parlamentből is kiesett: mindössze 4,9 százalékot szerzett, miközben az AfD 38,2, az SPD pedig 35,5 százalékkal zárt. Berlinben a Baloldal nyert 25,7 százalékkal. Friedrich Merz kancellár katasztrofálisnak nevezte pártja eredményét, ugyanakkor jelezte: folytatja a koalíciós kormány reformjait.

A hétvégén lezajlott két választás meglehetősen ellentmondásos képet mutat – mondta az InfoRádióban Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója.

Mecklenburg-Előpomeránia Németország legritkábban lakott tartománya, és 1,6 milliós lakossága meglehetősen alacsonynak számít – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy itt drámai fordulat következett be, ugyanis

a történetében először a CDU most kiesett a tartományi parlamentből.

Megjegyezte: ez azért is furcsa, mert mégiscsak ez Angela Merkel egykori kancellár hazája.

Berlinben is 15 százalékra esett vissza a CDU, ott viszont legalább bent tudott maradni. A programigazgató szerint Friedrich Merz ügyesen reagált erre, és mindenkit megelőzve, nem sokkal az urnazárás után kiállt a nyilvánosság elé, és azt mondta: türelemmel, de kitartással és gerincességgel folytatni kell a reformok következetes végrehajtását. Prőhle Gergely úgy véli, ez ügyes taktikai húzás lehetett, ugyanakkor nem lehet tudni, mekkora mértékű lesz a párton belüli elégedetlenség, illetve mennyire lesz képes kitartani a kancellár emellett az álláspont mellett.

Az AfD kapcsán a szakértő elmondta: kétségkívül látványos növekedési pályát futott be, aminek még nem tudni, hol lesz a határa. Mint mondta, sok hasonlót lehetett már látni az európai történelemben, amikor egy radikális mozgalom sikeresen párttá alakul, majd elér egy bizonyos üvegplafont, amit viszont nem képes áttörni – legalább is szövetségi szinten –, és nem tud kormányalakító erővé válni.

Prőhle Gergely úgy gondolja, ha az AfD-nek sikerül konszolidálódnia, megszabadulnia a szélsőséges elemektől, akkor lehet jövője. Figyelembe véve azonban, hogy hogyan nyílik a „politikai olló”, és hogy a baloldali radikalizmus milyen módon erősödik – ahogyan a Die Linke is képes volt 25 százalékot szerezni Berlinben –, elmondható, hogy

a szélsőségek erősödnek, és a középpártok gyengülnek.

A szakértő szerint most az a kérdés, hogy a radikális erők közül melyik lesz képes középre behúzni. Szerinte az AfD-nek erre még van esélye, ha sikerül koalíciós partnert találnia magának, és többséget szereznie. Kijelentette: ilyen módon a párt akár a jövő fontos része is lehet.

Az NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója egyetért azzal, hogy a német gazdasági helyzet nyilvánvalóan befolyásolja a politikai döntéshozatalt is, és ez az, amit figyelembe kell venni Friedrich Merz kancellár megítélésekor is. Leszögezte:

nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”, azaz ki tudja elmagyarázni, hogy Németország már korántsem az a jóléti társadalom, mint amit megszoktak.

Ennek kapcsán a szakértő felsorolta: nem lehet ugyanazokat a nyugdíjakat, adókedvezményeket garantálni, meg kell nyirbálni a szociális juttatásokat, vagyis, ahogy mondani szokták, meg kell húzni a nadrágszíjat. Ez egy nagyon nagy feladat, és nyilvánvalóan nem ez eredményezi a legnagyobb politikai népszerűséget sem.

Friedrich Merz most kicsit fellélegezhet, mert legalább egy fél évig nem lesz most semmilyen választás. A kérdés viszont az, hogy az SPD koalíciós partnerként hajlandó lesz-e folytatni a reformokat. Prőhle Gergely aláhúzta:

a német gazdaság magától nem fog kijönni a gödörből, nem lép magától olyan látványos növekedési pályára, mint amit korábban láthattunk.

A szakértő azt is kiemelte, hogy egy kancellár esetleges lemondása a nemzetközi hangulatot is befolyásolná. Mint mondta, egy ilyen megingás, meggyengülés akár Vlagyimir Putyin elnököt és Oroszországot is felbátoríthatná. Hozzátette: Németország gyengesége már így is sok bajt okoz Európának, de ha még egy ilyen esemény is bekövetkezne, az a mostani nemzetközi helyzetben igen-igen kockázatos lenne.

A cikk alapjául szolgáló interjút Rozgonyi Ádám készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
CDU és a tartományi választások - Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást