Az 1,6 millió szavazat 96 százalékának összeszámolása alapján a Maria Sandu Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) a voksok majdnem 50 százalékét szerezte meg. Ezzel jócskán megelőzte az oroszbarát Hazafias Választási Blokkot (BEP), amelyet csak a választók 25 százaléka támogatott. A részvételi arány több mint 52 százalékos volt, ami magasabb, mint az elmúlt években - jelentette BBC.
Az EU-s csatlakozást szorgalmazó elnök asszony pártja négy évvel ezelőtt jobban szerepelt. Akkor a szavazatok 52,8 ázalékát sikerült a PAS-nak begyűjtenie, míg most csak 49,8 százalékát. De még ez is bőven elég ahhoz, hogy többséget szerezzenek a 101 tagú parlamentben. A brit média cég szerint a mostani eredmény is elég lesz Maria Sandunak ahhoz, hogy pártja egyedül alakítson kormányt és ne kelljen koalíciós partner után néznie. Az 53 éves Maria Sandu a választások előtt arra figyelmeztette a moldovaiakat, hogy a demokrácia jövője az ő kezükben van.
„Ne játssz a szavazatoddal, különben mindent elveszítesz” - hangoztatta az elnök asszony.
Ugyanakkor legfőbb riválisa Igor Dodon meg sem várva a szavazatok többségének összeszámolását, vagy az exit poll eredményeket, a TV-ben bejelentette, hogy oroszbarát pártok alkotta a Patrióta Választási Blokk nyerte a választást és hétfőre tüntetést hirdetett a parlament elé. Viszont csak a második helyet tudták megszerezni 24,4 százalékkal.
A PAS és a BEP mellett a 2025-ben alapított "Alternativa" (Blocul electoral "Alternativa", BEA) 8,0 százalékkal és a Partei Nostru (PN) 6,2 százalékkal, valamint a Romániával való egyesülés céljából alapított PPDA (Partidul Politic Democraţia Acasă) Demokratikus Otthon Párt 5,6 százalékkal jutott be a 101 tagú parlamentbe.
A PAS 55 helyet szerzett meg a parlamentben, 8 hellyel kevesebbet, mint 2021-ben. A BEP képviselőinek száma 6-tal 26-ra csökkent. Az Alternativa 8 képviselővel jutott be a parlamentbe, a PN és a PPDA pedig 6-6 helyet szerzett meg.