Nyitókép: Win McNamee/Getty Images

Légi katasztrófa – kiderült, mit mondtak a légiirányítók a repülő és a helikopter pilótájának

Infostart
2025. január 30. 15:29
A légiforgalmi irányításnál rögzített hangfelvételek tanúskodnak a tragédia előtt elhangzott utasításokról.

Az ATC (légiforgalmi irányítás) hanganyagából derült ki, hogy milyen utasítást kaptak a később a levegőben összeütköző katonai Black Hawk helikopter, illetve az American Airlines utasszállító repülőgép pilótái. Az utolsó utasítás elhangzása után néhány tíz másodperccel a két jármű a levegőben összeütközött, a roncsok a Potomac folyóba zuhantak. A balesetet valószínűleg senki sem élte túl. A mentés még tart, a reptér forgalmának újraindításán is dolgoznak (frissítés: magyar idő szerint öt óra után újranyitott a reptér).

A felvételen a Fox News híre szerint egy légiforgalmi irányító hallható, amint az American Airlines 5342-es járatát (a Bombardier CRJ700 típusú, az amerikai Wichitából érkező repülőt) a 33-as kifutópályára irányítja. Az AA-pilóta megerősíti, hogy a 33-as kifutópálya felé tart és közli, hogy készen áll a leszállásra.

Az irányító ezután utasítja a helikoptert, a hadsereg UH-60-as Black Hawk típusú helikopterét, amelyet a rádióforgalmazásban "PAT25-nek" neveznek, hogy haladjon el a sugárhajtású utasszállító mögött.

Körülbelül 40 másodperccel később a földi forgalomirányító riasztotta a tornyot.

"Torony Láttad?"

"Igen, láttuk" – mondja valaki a toronyból, majd az irányítók elkezdik a járatok azonnali elterelését.

"Most mindenki tartsa a pozícióját a repülőtéren" – utasít egy női irányító.

"Tűzoltósági parancsnokság. Baleset a folyónál. A helikopter és a repülőgép is a folyóba zuhant... a 33-as kifutóhoz közeledett" – mondja.