Nyitókép: Vera Jourová, az Európai Bizottság értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnöke. MTI/EPA/AP pool/Francisco Seco

Nem lép következő fázisába a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás

Infostart
2023. május 31. 09:22
Ezt a svéd soros uniós elnökség és az EB alelnöke is megerősítette.

Az Euronews értesülései szerint a keddi jogállamisági tárgyalásokon a magyar kormány nagyon együttműködő volt, arról pedig szó sem esett, hogy Magyarország közelgő soros elnöksége veszélyben lenne, esetleg felfüggesztenék azt. Ismert, a magyar elnökség 2024 május második felére esne.

A hetes cikkely szerinti eljárás Magyarország és Lengyelország ellen is azért indult meg, mert az Európai Unió szerint rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal és a demokráciával mindkét országban. Az eljárás elviekben a szavazati jog felfüggesztésével végződhet, erre azonban a gyakorlatban kevés az esély. Eddig összesen hat meghallgatást tartottak.

"Bár vannak pozitív fejlemények, összességében maradtak aggodalmaink" - mondta Vera Jourova, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnöke.

A bizottság kifogásolta a kormányzati plakátkampányokat, a médiapiac helyzetét, ezen belül közmédia függetlenségének kérdését is.

Az igazságügyi reform vitája szintén még vár a mondatvégi pontra.

A meghallgatáson Varga Judit igazságügyi miniszter, illetve Bóka János államtitkár vett részt, szeretnék mihamarabb lezárni a hetes cikkely szerinti eljárást, részletes válaszokat adtak az egyes tagállamok kérdéseire és felvetéseire.

A magyar ügyben két órán át tartott a meghallgatás és 13 tagállam képviselője kért szót, köztük Németország és Franciaország minisztere is.

Több tagállam úgy vélekedett, hogy a kormány visszaél a veszélyhelyzeti kormányzással,

és a tanárok helyzete is sok tagállamot aggaszt. A portál forrása szerint Varga Judit igazságügyi miniszter példaként állította a magyarországi szólásszabadság helyzetét a többi miniszter elé.

A svéd elnökség nem lépteti a következő fázisba az eljárást, mert az ügy még a konzultációs fázisban van. Ezt megerősítette Vera Jourova bizottsági alelnök is.