Nyitókép: Pixabay

Ukrán diverzánsok túszokat ejthettek Oroszországban, Kijev provokációról beszél

Infostart
2023. március 2. 12:50
Ukrán diverzánsok hatoltak be a Klimovó járásbeli Ljubecsane községbe - közölte Alekszandr Bogomaz, az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megye kormányzója a Telegram-csatornáján.

A diverzánsok a kormányzó szerint tűz alá vettek egy mozgásban lévő járművet, aminek következtében egy lakos életét vesztette, egy tízéves gyermek pedig megsebesült.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Ljubecsanéban a behatolók túszokat ejtettek.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a védelmi minisztériummal együtt műveletet indított az orosz területre behatoló "nacionalisták" likvidálására.

A Zvezda katonai tévécsatorna a kormányzói hivatalra hivatkozva közölte, hogy

a helyi hatóságok egyelőre sem a támadók, sem a túszok létszámával nincsenek tisztában.

A helyi hatóságok cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint a támadás egy iskolabusz ellen irányult, és emlékeztettek rá, hogy a határövezetben korábban áttértek a távoktatásra.

A TASZSZ közlése szerint a támadásnak több civil is áldozatául esett.

Roman Sztarovojt, a szintén az ukrán határ mentén fekvő Kurszk megye kormányzója azt írta a Telegramon, hogy Tyotkino községet csütörtökön ukrán belövések érték, amelyek következtében többen megsérültek. Sztarovojt szerint az orosz hadsereg viszonozta a tüzet.

A Tula megyei Berezovszkij községben a RIA Novosztyi szerint csütörtökön egy másfél méter átmérőjű gödröt fedeztek fel a helyiek. A hatóságok feltételezése szerint

a kráter egy drón lezuhanásának nyoma lehet.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Szolovjov Live médiacsatornán azt állította, hogy az ukrán ellenőrzés alatt lévő Zaporizzsja városban az okozta több ember halálát, hogy az ukrán légvédelem lakóépületek felett próbálta meg elhárítani a katonai létesítmények elleni orosz rakétatámadást. Rogov szerint az eltalált rakéta, és a légvédelmi rakéta lezuhanása következtében egy háznak három emelete omlott össze. Három lakó életét vesztette, további hármat kórházba kellett szállítani.

Az FSZB közölte, hogy az orosz Távol-Keleten lévő Habarovszkban őrizetbe vett egy helyi lakost, aki együttműködött az ukrán felderítéssel, katonai objektumokra vonatkozó adatokat kísérelt meg eljuttatni az ukránoknak.

Kijev: provokáció

Szándékos provokációnak nevezte az ukrán elnök egyik főtanácsadója csütörtökön azokat a jelentéseket, amelyek szerint az ukrán erők szabotázsakciót hajtottak végre az oroszországi Brjanszk régióban.

Mihajlo Podoljak a Twitter közösségi oldalán azt írta, hogy "A történet az ukrán szabotázscsoportról az Oroszországi Föderációban klasszikus szándékos provokáció". Hozzátette, "az Oroszországi Föderáció meg akarja ijeszteni a népét, hogy igazolja a másik ország elleni támadást és a növekvő szegénységet a háború első éve után".