Nyitókép: Ukrán elnöki hivatal/Anadolu Agency via Getty Images

Váratlanul Kijevbe érkezett Joe Biden - fotó, videó

Infostart
2023. február 20. 11:11
Ez az amerikai elnök első látogatása az ukrán fővárosban, amióta 2022. február 24-én kitört a háború. Biden bejelentést is tett.

Eddig azt lehetett tudni, hogy Joe Biden a napokban Kelet-Európába érkezik a háború kitörésének évfordulója kapcsán, és Lengyelországba biztosan ellátogat. A további útvonaláról nem volt előzetes bejelentés.

A BBC, valamint több hírügynökség hétfő délelőtt jelentette, hogy az amerikai elnök Kijevben van. Utóbb kiderült, hogy helyi idő szerint reggel 8-kor érkezett meg.

Biden látogatását biztonsági okokból nem közölték előre. Szombaton a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője még tagadta a kijevi látogatás tervét. Tudósítások szerint hétfő reggel is csak annyit lehetett tudni, hogy magas rangú vendég érkezik, erre is főként útlezárások és biztonsági intézkedések utaltak.

  • A BBC azt írta, Joe Biden még ma Lengyelországba utazik, ahol hivatali kollégájával, Andrzej Dudával találkozik, a téma Ukrajna támogatása lesz. Az elnök várhatóan beszédet mond majd Oroszország támadásának évfordulója előtt és a tervek szerint szerdáig marad Lengyelországban.
  • Február 21-én várhatóan Vlagyimir Putyin orosz elnök is készül egy háborús beszéddel Moszkvában. a kiszo.net azt írta, szó volt arról is, hogy esetleg Volodimir Zelenszkijjel is találkozhat lengyel területen.
  • "Sűrű" most a program Kijevben: érkezik Izrael parlamenti küldöttsége, érkezik Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, a karpathir.com szerint pedig Kristalina Georgieva, az IMF igazgatója is a városban lehet.

Az interneten is megjelent felvételek szerint Joe Biden a kijevi Mihajlivszka téren sétált, és az elnök a légi riadó hangja ellenére tisztelgett Ukrajna elesett védelmezőinek emlékfala előtt. A légi támadás veszélyére figyelmeztető szirénák hétfő délelőtt Ukrajnában számos helyen, így a fővárosban is megszólaltak.

"Csodálatos látni téged" - mondta a CNN tudósítása szerint Biden Zelenszkijnek, amikor találkoztak.

"Létfontosságúnak tartottam, hogy semmi kétség ne legyen afelől, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát a háborúban" - szögezte le az amerikai elnök, hozzátéve: az ukrán nép oly módon lépett fel, ahogy a múltban kevesen tettek.

Joe Biden és Volodimir Zelenszkij meglátogatta a Szent Szófia-székesegyházat Kijevben (Kay Nietfeld/picture alliance via Getty Images)

Biden arról beszélt, hogy Washingtonban széles körű, kétpárti támogatottság övezi az ukrán ügyet, még akkor is, ha egyes republikánusok elutasítják a további segítségnyújtást.

"A kongresszusunkban egyes kérdésekben tapasztalt nézeteltérések ellenére jelentős egyetértés van Ukrajna támogatását illetően" - mondta. "Ez nem csak az ukrajnai szabadságról szól, hanem a teljes demokrácia szabadságáról."

Joe Biden nyolcadik alkalommal látogatott el Kijevbe, most arról beszélt, hogy mind közül ez a legjelentőségteljesebb. Azt mondta Volodimir Zelenszkijnek, hogy az Egyesült Államok "marad, nem megy el", és ameddig kell, kiáll Ukrajna mellett.

A találkozón Joe Biden az MTI tudósítása szerint bejelentette:

Kijev további félmilliárd dollárnyi katonai támogatást kap

az Egyesült Államoktól, ennek részleteit kedden ismertetik. Most annyi derült ki, hogy a csomagban a HIMARS rakétatüzérségi eszközhöz való lőszer is szerepel. Beszélt az elnök arról is, hogy Washington hamarosan új szankciókat is bejelent Oroszországgal szemben.

"Egy év eltelt, és Kijev még áll. Ukrajna is áll, és a demokrácia is áll" - hangoztatta az amerikai elnök a kijevi elnöki palotában, miután megbeszélést folytatott az ukrán elnökkel.

Volodimir Zelenszkij azt mondta: Joe Biden látogatása "a támogatás rendkívül fontos jele minden ukrajnai számára", és közelebb viszi az országot a győzelemhez.

"A látogatás eredménye hamarosan láthatóvá válik, és minden bizonnyal hatással lesz a területeink felszabadítására" - jelentette ki az ukrán elnök, majd megköszönte az USA támogatását, együttműködését.

Zelenszkij azt mondta, hogy fejlett nyugati fegyverek Ukrajnába szállításáról is tárgyaltak Bidennel, olyanokról is, amilyeneket korábban még nem kaptak.

A múltból meghatározó eseményként megemlítette, hogy Washington Abrams tankokat küld az országba, amit történelmi jelentőségűnek nevezett.

"Az Egyesült Államok döntése az Abrams harckocsikról már megalapozta egy harckocsi-koalíció létrehozását, és történelmi jelentőségű" - mondta. „Szóltunk a nagy hatótávolságú fegyverekről és azokról a fegyverekről is, amelyeket továbbra is szállíthatnak Ukrajnának – jóllehet korábban nem szállítottak.”