Nyitókép: MTI/AP/Halil Hamra

Egymást érik a hatalmas földrengések, 4000 fölött a halottak száma

Infostart
2023. február 7. 06:29
Törökországban ezrével emelik ki az embereket a romok alól, ha tudják.

Éjt nappallá téve dolgoznak a mentők a korábbi földrengések sokkjában - Isztambulból 13 ezer fős mentő különítmény indult a válságzónába, Hatayba a BBC tudósítása szerint, Iránból és Irakból pedig Szíriába indult segítség -, közben Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma;

  • Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be,
  • Szíriában pedig legalább 1444 ember meghalt.

Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8000 túlélőt mentettek ki. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a

fagypont közeli hőmérséklet

nehezíti a mentést. Hatayban egy Deniz nevű helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség.

"Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki" - magyarázta.

Kahramanmarasban a túlélők sokan családostul tüzet gyújtottak, és úgy próbálták átvészelni az éjszakát, miután a földrengés miatt otthontalanná váltak.

"Alig tudtunk kijönni élve a házból. Romokban az életünk. Éhesek, szomjasak vagyunk, nyomorult a helyzet" - mesélte egy túlélő, Nesret Güler a hírügynökségnek. A férfi négy gyermekével igyekszik átvészelni a katasztrófát.

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget.

"Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot" - tudatta a török államfő.

Szíriában 3500 sérültről is tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint.