Nyitókép: MTI/EPA/Sedat Suna

Hidzsáb nélkül versenyzett, majd eltűnt egy iráni sportolónő

Infostart
2022. október 18. 12:26
A dél-koreai versenyen vett részt Elnaz Rekabi falmászó, akiért értesülések szerint többen aggódnak.

Eltűnt az iráni falmászónő, Elnaz Rekabi Dél-Koreában, két nappal azután, hogy hidzsáb nélkül mászott egy nemzetközi versenyen – írja The Guardian cikke alapján a 444.hu.

A BBC perzsa kiadásának értesülése szerint Elnaz Rekabi barátai számoltak be arról, hogy vasárnap óta nem tudják elérni a sportolót. A hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva írja: a sportoló mobiltelefonját és útlevelét is elkobozták. A BBC úgy tudja,

Elnaz Rekabi az Ázsia-bajnokság vége után tűnt el, ekkor már egy Teheránba tartó gépen lehetett.

A független, rezsimellenes Iran Wire lap úgy tudja, a sportolót a versenyről az iráni nagykövetségre vitték Szöulban, hogy onnan vihessék vissza Iránba.

Az iráni nagykövetség Twitteren közölte: Elnaz Rekabi a csapat többi tagjával indult vissza Teheránba, és szerintük hamis információk és álhírek terjednek vele kapcsolatban, amit határozottan visszautasítanak.

Tavaly Rekabi lett az első iráni nő, aki érmet nyert mászásban az Ázsia-bajnokságon, múlt héten pedig negyedik helyen végzett Dél-Koreában. A sportoló egy 2016-os interjúban amúgy beszélt arról, hogy a hidzsáb viselése extra nehézséget jelent olyankor, amikor melegben kell mászniuk.

Azzal, hogy Elnaz Rekabi hidzsáb nélkül vett részt a versenyen, az iráni tüntetők mellett állt ki.

Mit írtuk, a már több hete tartó tiltakozás azután kezdődött Iránban, hogy egy 22 éves fiatal nő, Mahsa Amini meghalt, miután az erkölcsrendészet őrizetbe vette. A tüntetésen fiatal nők vesznek részt, hogy az elnyomó szabályok, illetve a szabadságjogok alapvető korlátozása ellen álljanak ki.